Bezár

Internet

Nemzetközivé vált a Tudományos Diákköri Konferencia

Nemzetközivé vált a Tudományos Diákköri Konferencia

2020. október 22.
1 perc

A magyarországi tudományos diákkör gazdag hagyományait tette nemzetközivé a Szegedi Tudományegyetem az EUGLOH partneregyetemeknek szervezett közös TDK-n.

Tudományos Diákköri Konferenciákat (TDK) több mint hatvan éve rendeznek Magyarországon. Szegeden 1953 elején tartották az elsőt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Természettudományi Karán.


Azonban a legutóbbi TDK rendhagyó módon, most első alkalommal online formában – az egyetem CooSpace platformján keresztül - valósult meg az SZTE szervezésében.

 

Ezáltal élő konferenciabeszélgetésekhez kapcsolódhattak a versenyzők, a kutatók és a közönség.


Nem csak ez volt az egyetlen eltérés a korábbi versenyekhez képest, hanem, hogy nemzetközi hallgatókkal is bővült a résztvevők száma.

 

A konferenciát ugyanis az EUGLOH partneregyetemeivel közösen rendezték meg, melynek tagjai a Ludwig-Maximilian University of München (Németország), Lund University (Svédország), University of Porto (Portugália), és a Paris-Saclay University (Franciaország).


A nemzetközi tudományos diákköri konferencia 10 szekciójában 52 online prezentáció hangzott el, valamint 25 elektronikus posztert állítottak ki a virtuális térben. A tízperces előadásokat vita követte, a posztereket pedig fórumhozzászólások formájában tárgyalták meg. A nemzetközi konferencián versenyző hallgatók oklevelet és kreditigazolást kaptak a lelkiismeretes felkészülésért és a sikeres részvételért.


Az első online, nemzetközi EUGLOH Tudományos Diákköri Konferencián 20 SZTE-s hallgatót díjaztak, közülük 6-an első helyezést értek el.


Link: unilife.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek