Nem Árpád népe hozta be a Kárpát-medencébe a magyar nyelvet?

Török Tibor, a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékének docense és a Magyarságkutató Intézet tudományos főmunkatársa egy erdélyi térségi hetilapnak nyilatkozva erősítette meg ezt a tudományos feltételezést – jelezve azt is, hogy ezt a megállapítást leginkább a honfoglalók alacsony létszáma valószínűsíti.

Mint ahogy a Nagykároly és Vidéke című lapnak nyilatkozva Török Tibor elmondta: mostanában már a régészek, történészek is 100 ezer fő alatti létszámú honfoglalóról beszélnek legfrissebb becsléseik alapján – szemben a korábbi 400 ezres becsült értékkel.

A genetikai adatokból is hasonló nagyságrendű becslés adódik – jelezte az MKI kutatója, hozzátéve: ez a lélekszám nemigen haladta meg a helyben lakók létszámának 10-20%-át.

Eredményeik ezért arra utalnak, hogy egy kis létszámú katonai elit érkezett, amely nemigen lett volna képes fenntartani anyanyelvét egy többségi, idegen nyelvi közegben.

Igaz, hogy döntő szerepük volt a magyar állam megteremtésében, de kulturálisan is sokkal inkább ők olvadtak be a helyi népességbe, mint fordítva. Másrészt a honfoglaló elit genetikai összetétele leginkább mai török népekéhez hasonlít, ami jól megfelel annak, hogy a korabeli források is türk néven emlegették őket.

Mindezt kifejtve Török Tibor saját szegedi kutatásaira is kitért, beszámolva arról, hogy idáig a honfoglalók genetikai vizsgálatával foglalkoztak.

A génekből kiolvasható az egyének és népességek rokonsági szintje, valamint a felmenők földrajzi származása is. A honfoglalók esetén ez különösen fontos adat, mert róluk biztosan tudjuk, hogy keletről érkeztek.

Ez azonban óriási térséget jelent, és ha a származásukat pontosabban sikerül behatárolni, az komoly előrelépést jelent az őstörténetünk kutatásában.

Török Tibor és kutatótársai eredményei alapján szerintük biztosan kijelenthető, hogy a honfoglalók csaknem fele belső-ázsiai eredetű távoli felmenőkkel rendelkezett, akik később Közép-Ázsiába, a mai Kazahsztán területére kerültek, és innen érkeztek Európába.

Az Ural-Kaukázus vidéken ismét huzamosan időztek, ahol helybeli nomádokkal keveredtek. Így Árpád népe egy genetikailag igen heterogén népesség képét mutatja, amely valószínűleg több etnikumból állhatott.

Mindennek ismeretében Török Tibor szerint legelőször is azt kell tisztáznunk, hogy kit tekintünk eleinknek. Az államalapítás okán Árpád népét joggal tekinthetjük ennek, akikre ezért büszkék lehetünk. Azonban ahogy egy fának sok gyökere van, így van ez a népünk eredetével is.

Eddig abban az óriási félreértésben éltünk, hogy csak egyetlen, ráadásul nem is a legvastagabb gyökérre koncentráltunk.

„Pedig mennyivel jobb érzés annak a tudata, hogy a hazánk területén feltárt egykori kultúrák mindegyike a mi múltunkat rejti! A genetikai adatok azt mutatják, hogy az egyik legvastagabb gyökér épp a legidősebb, az újkőkori földműveseké. Nyelvünk, szóbeli és írott hagyományaink, népművészetünk, népzenénk és kultúránk számos egyéb eleme azonban keletre mutat. Keletről pedig nagyon sokféle népesség érkezett ide; szkíták, szarmaták, gótok, hunok, alánok, avarok, onogurok, akik szintén egy-egy gyökérágat képviselnek, mégpedig nem is a vékonyabbak közül. A gótok kivételével ezek mind ugyanabból a sztyeppei kultúrkörből származtak, mint a honfoglalók. Ez alapján az összes keleti gyökérág már a vaskort megelőzően a sztyeppe országútján keresendő” – fejtette ki Török Tibor, aki nyelvünk finnugornak hirdetett rokonsága kapcsán szükségesnek tartja felhívni a figyelmet arra, hogy a nyelvrokonságra a nyelvek összehasonlításából lehet következtetni, de a nyelv története nem azonos a népek történetével, bár nem is teljesen független attól.

A nomád társadalmakról például biztosan tudjuk, hogy nem nyelvi, etnikai alapon szerveződtek, hanem hatalmi centrumok köré. Legközelebbi nyelvrokonainkról, a manysikról azonban régóta ismert, hogy nyelvükben és hagyományaikban sztyeppei nomád emlékeket őriznek. Ebből csak az következhet, vagy elszakadt és északra költözött távoli rokonainkat tisztelhetjük bennük, vagy pedig ők egykori őseink nyelvét vették át, kiknek többsége nem hagyta el a sztyeppe országútját.

„Én azt tartom legvalószínűbbnek, hogy a magyar nyelv ősét legkésőbb a vaskorra viszonylag sokan beszélték mint közvetítő nyelvet, és a keletről érkező bevándorlások több hullámban hozták magukkal a Kárpát-medencébe. A magyaroké ennek az utolsó, és nem is a legnagyobb hulláma lehetett” – hangoztatta Török Tibor, aki megosztotta a lap olvasóival a székelység eredetéről szóló gondolatait.

Interjújában utalt arra, hogy a jelenleg elfogadott elmélet egyértelműen Árpád népéhez kapcsolja a székelyek származását. Emögött az a megfontolás húzódik, hogy a székelyek bizonyítottan egy archaikus magyar nyelvet beszélnek a nyelvváltás legcsekélyebb nyoma nélkül, tehát a nyelvet hozó népesség részét kellett alkotniuk.

Ezzel szemben saját hagyományuk és írott krónikáink szerint már a honfoglalást megelőzően itt voltak, amit többek között Hóman Bálint történész is elfogadott, szerinte „az avarokkal idesodródott valamelyik bolgár vagy onogur-magyar népcsoportnak, avagy ily, egykoron Attila hun birodalmába tartozott bolgár vagy magyar elemekkel keveredett avaroknak voltak az ivadékai.”

Mindez Török Tibor megállapítása szerint tökéletesen beleillik abba a történeti képbe, amelyet ő kifejtett, s amely szerint a honfoglalók itt már korábban érkezett magyar nyelvű tömegeket találhattak.

Link: boon.hu