Bezár

Internet

Műszaki termékekre is költik ösztöndíjukat az elsőéves hallgatók

Műszaki termékekre is költik ösztöndíjukat az elsőéves hallgatók

2020. február 13.
3 perc

Laptopot és akciókamerát vásárolt Start ösztöndíjából Orsolya és Amanda. A lányok az SZTE elsőéves hallgatói, több társukkal együtt azért kaptak támogatást, mert első helyen jelölték meg a szegedi egyetemet, és fel is vették őket.

2018-ban hirdette meg először a Szegedi Tudományegyetem Start ösztöndíjprogramját, amellyel azokat a tehetséges diákokat támogatják, akik első helyen jelentkeztek a felsőoktatási intézmény valamely képzésére, és fel is vették őket.


Az elsőéves hallgatókat az SZTE nyílt napján köszöntötték még tavaly. Akkor Badó Attila, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács elnöke lapunknak elmondta, 2019-ben 1321 végzős középiskolás pályázott, közülük 200-an kaptak 50 ezer forint összegű ösztöndíjat. Az odaítélésnél figyelembe vették a tanulmányi átlagot, az érettségi eredményt, a nyelvismeretet és a szakmai versenyeken nyújtott teljesítményt.


Kamerát vett Amanda

Az ösztöndíjasok között volt Patócs Amanda, aki a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar televíziós műsorkészítő felsőoktatási szakképzésében kezdte meg tanulmányait szeptemberben, és Kalmár Orsolya is, aki a bölcsészkar pszichológia szakára nyert felvételt.


– Az ösztöndíj az iskolai életemet, tanulmányaimat könnyítette meg. Nagyon gyakorlat­orientált a képzésünk, operatőri feladatokról is tanulni fogunk, amelyek során a technikai eszközökkel is megismerkedünk. Az egyetem eszközparkja nyilván véges, ezért egy akciókamerát vettem az ösztöndíjamból, amit a képzés során is használni tudok. Ennek köszönhetően sokkal kreatívabb tartalmakat tudok majd készíteni, például amikor vlogot kell indítanunk – magyarázta Patócs Amanda.


Az utolsó pillanatban pályáztak

– Én is a tanulmányaim megkönnyítésére használtam fel az ösztöndíjamat. Egy laptopra volt szükségem, így erre költöttem azt az összeget, amit kaptam – mondta Kalmár Orsolya. Hozzátette, hasznára vált már most az első félévben, hiszen sokszor kell internetet használnia egy-egy vizsgához.


A két vajdasági lány ismerősöktől és egy egyetemi tájékoztató e-mailből értesült először az ösztöndíj lehetőségéről. Miután mindketten utánanéztek, hogy milyen papírokra van szükség a jelentkezéshez, illetve hogy mik is a feltételek, úgy döntöttek, megpróbálják ők is.


– Amikor először láttam a felhívást, körülbelül két hét volt a jelentkezésig. Ezért le is mondtam róla, hiszen ha valami különleges papír kellett volna hozzá, akkor azt le is kellett volna fordíttatnom, és az hosszadalmas folyamat. Aztán láttam, hogy csak azok a papírok kellenek, amelyek a felvételihez is: nyelvvizsga- és érettségi bizonyítvány, versenyeredmények, igazolások. Ezek pedig egyébként is kéznél voltak, ezért úgy gondoltam, akkor miért ne jelentkeznék – emlékezett vissza Amanda. Orsolya és Amanda egyébként a szegedi intézményt jelölte meg mindhárom helyen felvételije során.


Nem csak pénzt kapnak

Az ösztöndíjasok azonban nemcsak egyszeri pénzjuttatást, hanem egyben az egyetemi beilleszkedést segítő mentori támogatást és Tehetség hálózati tagságot is kapnak, továbbá részt vehetnek a szakmai fejlődésüket segítő speciális kurzusokon, ingyen használhatják a Tehetség könyvtárat, valamint további tehetséggondozó ösztöndíjakra pályázhatnak.


Link: delmagyar.hu


Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek