Bezár

Internet

Intézkedéseket vezetett be a Szegedi Tudományegyetem a koronavírus miatt

Intézkedéseket vezetett be a Szegedi Tudományegyetem a koronavírus miatt

2020. január 31.
2 perc

A Kínában felbukkant koronavírus terjedése kapcsán a Szegedi Tudományegyetem felkészült a koronavírussal érintett területekről érkező egyetemi polgárok fogadására, és adott esetben a kezelésükre – írja közleményében az intézmény.

Az Intézményben a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ munkatársainak és az érintett szakmák képviselőinek bevonásával egy operatív szakmai stábot állítottak fel, hogy az aktuális helyzetnek megfelelő intézkedéseket a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban tudják megtenni.


Ugyan a kínai koronavírusnak jelenleg nincsen magyarországi regisztrált esete, azonban a vírus terjedésének megelőzése érdekében, az egyetemi polgárokat, a nemzetközi ügyekkel foglalkozó és a külföldi hallgatókkal közvetlen kapcsolatban álló kollégákat körlevélben tájékoztatták arról, hogy a munkavégzés során az alábbi óvintézkedések szerint járjanak el:

  • fokozottan ügyeljenek a munkavégzés során a higiénés előírások betartására, gyakran mossanak kezet szappanos vízzel, és kerüljék a beteg emberekkel való érintkezést,
  • mellőzzék a Kínába való utazást és a kínai partnerek fogadását,
  • azok, akik az elmúlt 14 napban tértek haza Kínából, illetve várható hazatérésük, kockázat felmérés céljából vegyék fel a kapcsolatot a foglalkozás-egészségügyi orvosukkal
  • fokozottan figyeljék saját egészségi állapotukat és magas láz, felsőlégúti vírusfertőzések tüneteinek észlelése esetén azonnal forduljanak orvoshoz.

Az Intézményben tanuló 140 kínai hallgatót a koronavírussal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról és a megelőző intézkedésekről körlevélben tájékoztatták. A járványügyi kockázat megítélése és kezelése érdekében a diákokkal kérdőívet töltetnek ki, amelyben nyilatkozniuk kell – többek között – arról, hogy melyik kínai tartományból érkeztek és kerültek-e kapcsolatba az új koronavírus által fertőzött személlyel. A kínai hallgatók arról is kaptak tájékoztatást, hogy egészségügyi kérdés, panasz esetén közvetlenül mely foglalkozás-egészségügyi orvosokhoz fordulhatnak.


„Mindezzel párhuzamosan folyamatosan figyeljük és követjük a WHO és a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásait, a Magyar Kormány információit, és a további intézkedéseket ezen ajánlások figyelembevételével, valamint a járványügyi kockázat mérlegelése alapján rendeljük el” – zárják közleményüket.

 

Link: promenad.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    26
    SZTE BTK Informatórium
    14:00
    SZTE BTK Informatórium
    14:00
  • *
    ápr
    23
    Somogyi-könyvtár, közösségi tér (Dóm tér 1-4.) ill. SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    17:00
    Somogyi-könyvtár, közösségi tér (Dóm tér 1-4.) ill. SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    17:00
  • *
    máj
    6
    Kapca x Rézhárs Bisztró (6725 Szeged, Rákóczi u. 1.)
    12:00 - 18:00
    Kapca x Rézhárs Bisztró (6725 Szeged, Rákóczi u. 1.)
    12:00 - 18:00
  • *
    máj
    6
    Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Központ MedMax előadóterme
    14:00 - 15:00
    Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Központ MedMax előadóterme
    14:00 - 15:00

Kapcsolódó hírek

Készítő