Bezár

Internet

Így vehetik át oklevelüket az SZTE-n a nyelvvizsgával nem rendelkezők

Így vehetik át oklevelüket az SZTE-n a nyelvvizsgával nem rendelkezők

2020. április 24.
1 perc

A kormány döntése értelmében most azok a volt hallgatók is megkaphatják a felsőfokú végzettséget igazoló dokumentumot, akik nyelvvizsga hiányában nem vehették át oklevelüket. A Szegedi Tudományegyetem közleménye.

A rendelkezés a Szegedi Tudományegyetemen több ezer hallgatót érint. Valamennyi, korábbi főiskolai, egyetemi, alap- és mesterképzés, szakirányú továbbképzés volt hallgatója, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, megkapja az oklevelét, a képzési és kimeneti követelményei szerint az oklevél kiadásának feltételeként előírt nyelvvizsga kötelezettség teljesítése nélkül.


Az érintett hallgatók nagy száma miatt, az oklevelek kiállítása ütemezetten történik, az ehhez szükséges nyomtatványok megérkezése és a hallgatókkal történő adategyeztetést követően.


Minden érintettet arra kérnek, kísérjék figyelemmel az egyetem, illetve az illetékes karok honlapjait, valamint a Neptun üzeneteket.


Az oklevelek kiállításának és átvételének eljárási rendje:

  • Az érintett hallgató adategyeztető űrlapot tölt ki a Moduloban. Kitöltéshez kattintson ide.
  • Az adott kar ellenőrzi az adatokat és szükség esetén rögzíti, javítja a tanulmányi rendszerben.
  • Az ellenőrzést követően elkészül az oklevél.
  • Az elkészült oklevélről a hallgató e-mailben kap értesítést.
  • Átvétel személyesen lehetséges Szegeden, időpontfoglalással a József Attila Tanulmányi- és Információs Központban.

 

Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek