Európa Unió: törököt fogtak, és nem tudják, mit tegyenek vele

Viszonylag hosszú múltra tekint vissza a(z) Europe Direct Szeged európai uniós információs irodájának előadássorozata, amelynek szerdai állomásán az Európai Unió és Törökország meglehetősen összetett kapcsolatát elemezte Szigetvári Tamás egyetemi docens.

A járványhelyzet miatt ezúttal online követhette a hallgatóság az Integrációs Klubban elhangzott előadást, amelynek házigazdája Ferwagner Péter, az SZTE BTK docense volt.

Az Oszmán Birodalomra mint nagy hódítóra emlékeznek az európaiak – kezdte előadását a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) oktatója, de ez az államalakulat már a 19. századra a gyengeség jeleit mutatta. „Európa beteg embere” lett, és részben előidézőjévé vált az első világháború kirobbanásának.

A világháborús vereség után egy katonatiszt, Kemal Atatürk vezetésével nagyszabású modernizációs program vette kezdetét, alapvetően francia mintára. Polgári állammá formálták át az addig a mohamedán vallás útmutatásait követő országot, és egyértelműen az Európához való csatlakozást és felzárkózást tűzték ki célul.

Törökország vonzódása Európához egyoldalú volt – vont mérleget a második világháború előtti évtizedekről Szigetvári Tamás, és ez lényegében keveset változott 1945 után. Noha a változásnak megannyi szembeszökő jelét is regisztrálhatjuk.

Fontos, hogy Törökország – érdekes módon Görögországgal egy időben – 1952-ben csatlakozott a NATO-hoz. Ennek kapcsán elhangzott, hogy a hidegháború feltételrendszere miatt kettőjük korai tagságának óriási geopolitikai jelentősége volt, amely a térségben útját állta a szovjet terjeszkedésnek.

Pikánssá tette és teszi a két ország viszonyát, hogy kapcsolatukat barátinak a legkevésbé sem lehet nevezni. Politikai nézetkülönbségeik több esetben az egymás elleni háború szélére sodorták őket, de az Egyesült Államok határozott fellépése ezt megakadályozta. Szigetvári szerint mára nem egyértelmű, hogy ugyanilyen hathatósan tudná-e az Egyesült Államok csillapítani a két ország között elfajuló viszonyt.

Törökország korán megkezdte intézményes kapcsolatainak kialakítását az EU jogelődjével.

Ennek nyomán már 1964-ben az Európai Gazdasági Közösség társult tagjává vált, és innen ugyan hosszú út vezetett az unióhoz való csatlakozási kérelem 1987-es benyújtásáig, de végül ez is megtörtént.

Három okot nevezett meg előadásában Szigetvári Tamás, amely évtizedek óta gondolkodóban ejti a legfejlettebb európai államokat, hogy sorai közé engedje Törökországot.

Azon az ellentmondáson még valahogy túl lehetne lépni, hogy szigorúan földrajzi értelemben az ország területének csupán 3 százaléka tartozik Európához, a többi Ázsiához. Az igazi dilemmák ezt követően kezdődnek.

Egyfelől: Törökország a maga 80 milliós lakosságával túl nagy. Ugyanakkora, mint a legnépesebb tagállam, Németország, és ez alapvetően befolyásolja a brüsszeli szavazati viszonyokat. Másfelől: az ország túl szegény volt. Az unió ezért arra játszott, hogy előbb történjen meg a gazdasági felzárkózás, és ezt követően a csatlakozás.

Könnyen belátható, hogy az unió költségvetést roppant módon megterhelte volna egy nagy és egyben szegény ország felzárkóztatása a kohéziós alapokon keresztül.

A harmadik nagy gond volt és maradt Törökországgal kapcsolatban, hogy túlságosan muszlim ország. Ezzel kapcsolatban gondoljuk arra, hogy az Európai Unió tagállamai alapvetően keresztény országok. Még akkor is, ha a szekularizáció szinte teljes mértékben lezajlott az elmúlt két évszázadban ezekben az országokban.

Törökországban az 1990-es évek elejétől olyan gazdasági fejlődés vette kezdetét, amelyet nemes egyszerűséggel török csodának neveztek. Méltán, mert a GDP-növekedés éves szinte 6-8 százalék volt. Ha nem is zárult, de jelentősen csökkent az a fejlődésbeli olló, ami a csatlakozni kívánó ország és az EU-átlag között korábban megvolt – értékeltette a folyamatot az előadó.

A nagy törés az 1990-es évek közepén következett be. Előbb Törökország vámuniós megállapodást kötött 1995-ben az EU-val, amit a csatlakozási tárgyalások előszobájának tekintett, majd másfél évvel később 1997-ben az EU kinyilvánította, hogy nem kívánja megkezdeni velük a csatlakozási tárgyalásokat.

Ezek utóbb megkezdődtek, de ahogy Szigetvári Tamás fogalmazott: egyhelyben járnak. Vagyis Törökország nem jutott közelebb az uniós tagsághoz, és közben végig kellett néznie, hogy tíznél több olyan ország nyerte el a tagállami státuszt, amelyek lényegesen később kezdték meg Brüsszellel a csatlakozási tárgyalásokat. Ezek között található Magyarország is.

A Pázmány Péter Katolikus Egyeteme oktatója szerint három politikai szcenárió képzelhető el Törökország és az EU között. A konvergencia, vagyis a csatlakozás.

A kooperáció, vagyis a tagság nélküli szorosabb együttműködés, valamint a konfliktus. Mindkét fél érdekelt, hogy ebből a politikailag és gazdaságilag kényes helyzetből a legtöbbet hozza ki. Ez ebben az esetben a kooperáció lehet.

A Törökország és az EU korábban sem problémátlan viszonyát tovább bonyolítja az 2003 óta miniszterelnöki, majd államelnöki tisztséget betöltő Recep Tayyip Erdoğan személye és politikája. Bevallottan illiberális demokráciát épít hazájában. Brüsszel értékelése szerint olyan országot kormányoz, amelyre egyre inkább jellemző a demokrácia hiánya.

Az előadásban szó esett Törökországnak a migráció elleni küzdelemben betöltött szerepéről. Arról a tényről, hogy területén hozzávetőleg hárommillió, döntően szíriai menekült él táborokban, akiknek ellátását több milliárd euróval támogatja az EU, köszönhetően Merkel német kancellár és Erdoğan 2016-ban kötött megállapodásának.

Link: szeged.hu