Mintegy 20 világranglistán szerepel a Szegedi Tudományegyetem a legjobb magyarországi felsőoktatási intézményként. E siker hátterében – többek között – az áll, hogy az SZTE küldetése az oktatás, a kutatás, a gyógyítás hármasságának egysége, amit az utóbbi években elismer az intézménynek megítélt jelentős kormányzati és uniós támogatás is.
QS, THE, ARWU, THE Impact Ranking, GreenMetric, Leiden, Webometrics – néhány, azok közül a felsőoktatási tevékenységeket listázó rangsorok közül, amelyekre a világ leginkább figyel, és amelyeknek a Szegedi Tudományegyetem évek óta adatot szolgáltat. A felsőoktatási toplisták a 2000-es évek elejétől működnek, az ARWU például 2003 óta. A nemzetközi felsőoktatási rangsorokra indulásuk óta egyre nagyobb figyelem irányul mind az intézmények, mind a leendő hallgatók, mind az egyetemek környezete, mind pedig a média részéről. Módszertanaik az évek során egyre finomodtak és specializálódtak, illetve egyre nagyobb számú intézmény kapcsolódik be és vesz részt ebben a nemzetközi összehasonlításban.
Az SZTE a rangsorok élén
A legjelentősebb, illetve legnagyobb figyelmet kivívó nemzetközi rangsorok: a Quacquarelli Symonds (QS), a Times Higher Education (THE) és az Academic Ranking of World Universities (ARWU, más néven „Sanghaj rangsor”) listái, ideértve ezek globális, regionális, tudományterületi rangsorait is. Jelentős toplista továbbá a THE fenntarthatósági rangsora (University Impact Rankings), valamint az UI GreenMetric „zöld egyetemi” rangsor is, de meg kell említeni az U-Multiranket is.
A QS World University Rankings 2020-ban publikált listáján az SZTE az 501-510. helyen szerepel. Ezzel magyarországi viszonylatban 2012 óta az első helyen áll az intézmény.
Az Academic Ranking of World Universities (ARWU, „Sanghaj”) rangsort az oktatók teljesítménye, a tudományos jelentőség és az oktatás minősége alapján készítik. A Szegedi Tudományegyetem a 601-700. helyet foglalja el, s így Magyarországon a 2. legjobb felsőoktatási intézmény.
A világ mintegy 1400 legjobb felsőoktatási intézményét rangsorolja a Times Higher Education világranglistája, amelyen a 2019-es évben az SZTE a 801-1000. kategóriában szerepelt.
Az SZTE évek óta első hazai viszonylatban a Leideni Egyetem rangsorában (CWTS Leiden Rankings, 688. helyezés, 1. Magyarországon). Ez a lista a felsőoktatási intézményekben dolgozó oktatók és kutatók publikációinak száma, valamint idézettsége alapján állítja sorba az egyetemeket.
Jelentős kormányzati támogatás
A Szegedi Tudományegyetemet jellemzi az oktatás, kutatás, gyógyítás hármas egysége, amit elismer a jelentős uniós és kormányzati támogatás. Az SZTE folyamatosan törekszik a fejlesztésre, az alapinfrastruktúra bővítésére. Legutóbb 4,8 milliárd forintos kormányzati támogatásból valósult meg az a radiológiai fejlesztés, amelynek következtében a XXI. századi legprofesszionálisabb orvostechnológiai és betegbiztonsági elvárásoknak is megfelelő, új képalkotó diagnosztikai eszközparkot, a régió legkorszerűbb MR centrumát és új betegirányítási rendszert alakítottak ki az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Radiológiai Klinikán. A fejlesztés eredményeként 16 év után újra saját kezébe vette az SZTE a radiológiai és nukleáris képalkotó szolgáltatásokat.
Link: szegedma.hu