Bezár

Internet

Tehetséggondozás a gazdaságtudományi karon

Tehetséggondozás a gazdaságtudományi karon

2019. július 15.
2 perc

Már nyolcadik alakalommal táboroztat tehetséges középiskolásokat a Szegedi Tudományegyetem gazdaságtudományi kara. Céljuk, hogy a továbbtanulás előtt álló diákok megismerkedjenek a közgazdaságtan alapjaival.

A héten középiskolások foglalják el a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának főépületét. Az egyhetes EcoCamp tehetséggondozó táborba több mint 30 diák érkezett, akik tanári ajánlással és kiváló tanulmányi eredménnyel pályázhattak az ingyenes programra. A résztvevőket Prónay Szabolcs, a kar nemzetközi igazgatója köszöntötte, aki elmesélte, a gazdaságtudományi kar dékánjának Kovács Péternek az ötlete volt nyolc évvel ezelőtt a tábor. Prónay arról is beszélt, hogy az EcoCamp mára az SZTE GTK márkanevévé vált: a táborban ugyanis a kar oktatói és hallgatói színvonalas szakmai és szabadidős programok segítségével mentorálják a gazdasági témák iránt érdeklődő fiatalokat. A diákok főként Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megyéből és a Vajdaságból érkeztek. Kiderült a tanulók fele közgazdasági szakgimnáziumba jár, míg másik részük érdeklődik a gazdaságtudományi kar iránt.


– A tábor célja, hogy megismerjék a közgazdaságtan alapjait interaktív előadások formájában, valamint olyan színes témákkal találkozhatnak, mint az influencer marketing vagy az innováció. Mindezeket játékos formában öntöttük, versenyszituációt teremtettünk nekik. Jelképesen pénzeket, úgynevezett ecoinokot gyűjthetnek majd a diákok a feladatok során, ezzel motiváljuk őket, hogy aktívabban vegyenek részt a programokon – magyarázta Huszár Sándor főszervező. A táborban az előadások mellett fontos szerepe van a közösség építésnek is, ezért a diákok csapatépítő tréningen vesznek részt, valamint közös prezentáción kell együtt dolgozniuk.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek