Bezár

Internet

Sanghaji diákok látogattak a szegedi rendőrségre

Sanghaji diákok látogattak a szegedi rendőrségre

2019. július 23.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közt fennálló együttműködés keretein belül a Sanghaji Egyetem 22 hallgatója érkezett a főkapitányságra.

A kínai hallgatókat és kísérőjüket prof. dr. Fantoly Zsanett egyetemi tanárt hétfőn Rádi Norbert r. ezredes a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese fogadta. A látogatás célja az volt, hogy a jogi tanulmányokat folytató vendégek betekintést nyerhessenek a magyar rendőrség munkájába. A főkapitány-helyettes előadásában – a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szervezeti felépítésének bemutatása mellett – ismertette a tanulókkal a rendőrségre háruló bűnügyi, rendészeti és határrendészeti feladatokat.


Az előadást követően a diákok a bűnügyi technikai munkával és daktiloszkópiával, továbbá a kábítószerrel kapcsolatos vizsgálatokkal, valamint a ballisztikával is megismerkedhettek - írta a police.hu.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek