Bezár

Internet

Magyar–szerb egészségügyi megállapodás született

Magyar–szerb egészségügyi megállapodás született

2019. szeptember 04.
1 perc

Az orvosegyetemek közötti együttműködésről, orvosi továbbképzésről és a népegészségügyi területet érintően írt alá megállapodást Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere és Zlatibor Loncar szerb egészségügyi miniszter kedden Budapesten.

Kásler Miklós az aláírást követő sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt években a két ország kapcsolatai rendkívül szorossá és erőssé váltak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó ágazatok államközi szerződések keretében működnek együtt Szerbiával. Ezen együttműködés része az egészségügy – emelte ki a miniszter.


A politikus a megállapodásról szólva közölte, a népegészségügyi együttműködés középpontjában a betegségek megelőzése áll, hiszen erre mindként ország komoly hangsúlyt helyez. Ehhez a területhez tartozik az onkológia is, és azzal, hogy Szerbia is csatlakozott a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémiához a kétoldalú együttműködést más lehetőségek közé helyezi.


A magyar tárcavezető beszámolt a megállapodás részeként a Szegedi Tudományegyetem és az Újvidéki Egyetem együttműködéséről, amely a tudományos ismeretek megosztásán túl elősegíti délvidéken dolgozó orvosok továbbképzését is.


Zlatibor Loncar szerb egészségügyi miniszter is megerősítette, hogy a két ország együttműködése soha nem volt ennyire intenzív. Kiemelte, nagy jelentőséget tulajdonít az onkológia akadémiához történő csatlakozáshoz, és a most aláírt együttműködési megállapodásnak.


Hozzátette: a jövőben is tárgyalni fognak minden olyan kérdésről, ahol van lehetőség az együttműködésre, és ami a páciensek és egészségügyi dolgozók javát szolgálja.


Link: orientpress.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek