Bezár

Internet

Verseny nyertek a szegedi mérnökhallgatók

Verseny nyertek a szegedi mérnökhallgatók

2018. május 30.
2 perc
Az SZTE Mérnöki Kar Airrari pneumobil csapata nyerte meg a Hungexpo Ipar Napjai kiállításán megrendezett Techtogether GTE versenyt. Az Airrari csapat az első hely mellett a Hepenix Kft. díját is elhozta.
Az eseményt évente kétszer rendezi meg a Hungexpo, a különböző hallgatói versenyeken (Pneumobil, Eco-marathon, Formula student) induló csapatok meghívásával. 2018-ban már 15 egyetemi csapat indult a május 18-án megrendezett versenyen. A megnyitó után Falk György, a Varinex Zrt. elnök-vezérigazgatója és Tóth József, a Hepenix Kft. üzletfejlesztési igazgatója tartott előadást a 3D nyomtatás technológiájáról, érdekességeiről és a negyedik ipari forradalomról.

A nyolc egyetemről érkező hallgatói csapatok előzetesen megoldott tervezési feladatokkal érkeztek a versenyre. A műszaki kvíz, a helyszíni prezentációk és a helyszínen megoldandó feladatok is az Ipar 4.0 kérdéseire és az Ipar napjain kiállító vállalatok ismeretére épültek.

A versenyre a Mérnöki Kar Airrari pneumobil csapatának három tagja nevezett be.

– Úgy gondolom, a gyakorlás teszi a mestert, ezért minden lehetőséget meg kell ragadnunk ahhoz, hogy fejlődhessünk és jobbá válhassunk. Ezen indíttatásból jelentkeztem az idei Techtogether versenyre is. A megmérettetés igazi motivációja, hogy összemérhetjük tudásunkat a többi hallgatói csapattal, új dolgokat láthatunk, tapasztalhatunk, és nem utolsóképpen ismerkedhetünk. Az idei verseny témája igen közel állt hozzám, mivel a pneumobil csapatban én felelek a vezérlésért. Így a prezentáció során külön kiemeltem a csapat Ipar4.0 alapú automatizálási megoldásait, mint például a létrejött telemetriánkat, mellyel a futamok és a tesztek során az adatokat valós időben nyomon követhetjük, elemezhetjük. Ezen technológia az Emberi Erőforrások Minisztériuma segítségével jöhetett létre- fogalmazott Gyurkó Csilla.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek