Bezár

Internet

Végzős középiskolásoknak indítottak ösztöndíjprogramot, már lehet jelentkezni

Végzős középiskolásoknak indítottak ösztöndíjprogramot, már lehet jelentkezni

2018. június 14.
1 perc

Új ösztöndíjprogramot hirdettek végzős középiskolások számára, annak érdekében, hogy segítsék az átmeneti időszakot a középfokú- és felsőoktatás között. Akár (egyszeri) százezer forint támogatást is lehet nyerni.


SZTE START néven új ösztöndíjprogramot indított a Szegedi Tudományegyetem, mellyel azokat a tehetséges, végzős középiskolai diákokat kívánják támogatni, akik idén első helyen jelentkeztek az egyetem valamelyik képzésére, és természetesen oda felvételt is nyernek.


A program célja, hogy a diákok számára segítse az átmenetet a középfokú- és felsőoktatás között. Az ösztöndíjat pályázat útján lehet elnyerni, a legjobb pályázók akár százezer forint egyszeri támogatásban részesülhetnek.


A jelentkezési határidő: 2018. július 11.


Az ösztöndíj összege személyenként minimum 50.000, maximum 100.000 forint, amelyet várhatóan több száz középiskolás diák nyer el. Az odaítélt ösztöndíjat – a SZTE-re történt beiratkozás után – az Egyetem egy összegben folyósítja.


Az ösztöndíj odaítélésénél az SZTE az alábbi szempontokat veszi figyelembe: tanulmányi átlag, érettségi eredmény, nyelvismeret, szakmai versenyeken nyújtott teljesítmény.


Link: eduline.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek