Bezár

Internet

Új módszerrel, pontosabban jelzik az Alzheimer-kórt már Szegeden is

Új módszerrel, pontosabban jelzik az Alzheimer-kórt már Szegeden is

2018. június 20.
1 perc

Szegeden is elérhető az új módszer az Alzheimer-kór korai, biztos diagnosztizálására.


Pávics László, a szegedi egyetem Nukleáris Medicina Intézetének igazgatója a Rádió 88-nak elmondta, Magyarországon is a leggyakoribb időskori elbutuláshoz vezető kórkép az Alzheimer-kór. Az új vizsgálattal a betegség kialakulásában fontos szerepet játszó kóros fehérjéket tudják kimutatni. Az eljárással lényegesen nagyobb biztonsággal igazolható az Alzheimer-kór, már a betegség korai szakaszában is. Hozzátette, a kór nem gyógyítható, de a folyamat, ha időben diagnosztizálják, lassítható.


Link: radio88.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek