Bezár

Internet

Több száz program a Kutatók Éjszakáján – Vásárhelyen is

Több száz program a Kutatók Éjszakáján – Vásárhelyen is

2018. szeptember 04.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Szegeden és Hódmezővásárhelyen mintegy 300 programmal várja az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján. Szeptember 28-án, pénteken délutántól késő éjszakáig az óvódásoktól a felnőttekig minden korosztály talál érdekes programot.


A tudományt és a kutatói életpályát népszerűsítő eseménysorozaton máskor nem látogatható helyek nyílnak meg a látogatók előtt.


A Szegedi Tudományegyetem idén is csatlakozik a Kutatók Éjszakája országos programhoz. A szegedi egyetem kutatói, oktatói és hallgatói szinte minden tudományterületről kínálnak érdekességeket. Kreatív foglalkozások, előadások, laborlátogatások, interaktív bemutatók, éjszakai kalandtúrák és látványos kísérletek sora várja az érdeklődőket. Szó lesz például a mesterséges intelligencia legújabb eredményeiről, az energiatakarékosság és energiatermelés lehetőségeiről, a robotikai alapjairól, a hulladékszobrászat újdonságairól, a postagalamb-versenyzésről, sőt az érdeklődők agyfényesítő módszerekkel, az ujjlenyomat vizsgálat lépéseivel és a kakaó történetével is megismerkedhetnek. Betekinthetnek például az anyagmegmunkáló lézerlaboratóriumba, a csontvázleleteket őrző raktárba és a GeoLaborba is.


A tudománynépszerűsítő programokra látogatók egészséges életmód tanácsadáson, látás- és hallásszűrésen vehetnek részt, barangolhatnak az őslények világában, de azt is megtudhatják, hogyan készül a gyógyszer, hogyan néz ki egy daganatos sejt, mit rejt a föld mélye, vagy hogyan mondaná egy ómagyar időutazó azt, hogy Windows. Lesz ételkóstoló és receptcsere, növény- és rovarismereti teszt, táncbemutató és táncház, interaktív kódfejtés, gyilkossági eset felderítés, dísznövény-szaporítás, antropológus játszóház, lézeres lövészet és gravírozás. Hogyan jelenik meg a statisztika és a marketing a hétköznapokban? Kik használják a rovásírást? Van-e hangja az időjárásnak? Milyen érzés öregnek lenni? Mit kutat egy jogász, aki egyben pszichológus is? – az érdeklődők ezekre a kérdésekre is választ kapnak, ha ellátogatnak a Kutatók Éjszakájára.


A szegedi és a hódmezővásárhelyi programok a Kutatók Éjszakája honlapon érhetők el.


Link: vasarhely24.com

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek