Bezár

Internet

Több mint száz tehetséges hallgatót díjaztak a szegedi egyetemen

Több mint száz tehetséges hallgatót díjaztak a szegedi egyetemen

2018. május 16.
1 perc
Az SZTE Tehetségpont hagyományos díjátadó ünnepségén több mint száz fiatal tehetséget köszöntöttek a Rektori Épületben. Az Év Tehetsége és az SZTE Talent díjak mellett átadták a Sófi-ösztöndíjakat, valamint az esélyegyenlőségi és a vállalati elismeréseket is.


A díjazott hallgatókat, az egyetem vezetőit, az ösztöndíjakat adományozó szervezeti egységek és vállalatok képviselőit Badó Attila professzor, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács elnöke köszöntötte.


– Tízéves fennállását ünnepli idén a Tehetségpont, amelynek célja az SZTE-n tanuló tehetséges hallgatók felkutatása, támogatása, és a szegedi egyetemen működő tehetséggondozó programok összefogása. A szervezet 2011 óta osztja ki a Kiválósági Lista alapján az ösztöndíjakat, amelyekkel a Szegedi Tudományegyetem legkiválóbb hallgatóit jutalmazza, és ösztönzi az egyetem minden hallgatóját a jobb tanulmányi eredmények elérésére – fogalmazott köszöntőjében.


Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora elmondta: a felsőoktatás és a gazdaság legfontosabb erőforrásai a tehetséges hallgatók. A tehetség olyan, mint a szépség, nincs egyértelmű definíciója, de gyorsan eldönthető valakiről, hogy rejlik e benne tehetség. – A tehetség ajándék, amivel gondosan kell bánni, és odafigyelni, hogy ne maradjon kihasználatlan. Az SZTE-n működő Tehetségpont ebben segíti a hallgatókat: felkutatja és támogatja őket – tette hozzá.


Link: szegedma.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek