Bezár

Internet

A tehetség nem marad észrevétlen - Vitray Tamás adta át az idei Sófi-ösztöndíjakat

A tehetség nem marad észrevétlen - Vitray Tamás adta át az idei Sófi-ösztöndíjakat

2018. július 07.
2 perc

A Sófi-ösztöndíjas hallgatók idén Vitray Tamás újságírótól vehették át elismeréseiket. A szegedi Sófi Alapítvány idén immár 17. alkalommal támogatott 13 tehetséges szegedi egyetemistát összesen 1,5 millió forinttal.


A szorgalom és a tehetség nem marad észrevétlen - e gondolattal köszöntötték az SZTE Tehetségpont részeként működő Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány idei ösztöndíjasait. Az ünnepséget a természettudományi kar diplomaosztójával egyben tartották - immár 17 alkalommal

Az SZTE kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatói Vitray Tamás újságírótól vehették át elismeréseiket szombaton a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A Kossuth-és Prima Primissima díjas újságíró, Kiváló Művész a magyar televíziózás legendás alakja a színművészeti egyetem professzor emeritusaként szívesen fogadta a felkérést. Elmondta: akik megküzdöttek a sikerért, azoknak előbb eszükbe jut segíteni másoknak is.


A 2017/2018-es tanévben is összesen 1,5 ösztöndíjjal jutalmazta a Sófi alapítvány a tehetségeket. Sófi Ösztöndíjjal (fődíjjal) öt mesterszakos hallgatót ismertek el. Bősze Zsuzsanna matematikushallgató a véletlenszerű folyamatok, Csákány Lóránt 18 országban összesen 75 díjjal elismert fotós orvostanhallgatóként a keringési zavarok kutatója, Kovács Balázs nyelvész a múlt idők nyelvi vizsgálatával foglalkozik. Szepes Borbála orvostanhallgató az agyi keringést, Szives Márton ütőhangszeres tanár szakos hallgató pedig a marimba-játékot tanulmányozza.

Sófi Ösztöndíjas biológushallgató lett – amely 100 ezer forintos elismeréssel jár – Almási Éva, aki a hasadtlemezű gombákat vizsgálja genetikai szempontból és Molnár Árpád , aki a keresztesvirágú növények szelén-terhelését elemzi.

Sófi-különdíjban ebben az évben is hatan részesülnek. Fábián Zita vegyészhallgató enzimekkel, Gombos Jarmo Juhani nemzetközi tanulmányok szakos hallgató a Brexit hatásaival, Mihalkó József leendő élelmiszermérnök a többváltozós folyamatszabályozással, Nagy Eszter fizikushallgató lézerkutatásokkal, Pataki Bettina jogászhallgató gyermekek sérelmére elkövetett bűnügyekkel, Szántai Márk tanár szakos hallgató a vidékiség mintázataival foglalkozik a kortárs prózában.

A Szegedi Tudományegyetem Sófi Alapítvány a Szegedi Tehetségekért Díjjal Herczeg Tamás PhD, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójának tevékenységét ismerte el. Az SZTE Sófi Alapítvány Kuratóriuma az idei Médiadíjat lapunk újságírójának, Kiss Tímeának ítélte oda.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek