Bezár

Internet

Szükség van a szegedi egyetemen tanuló kreatív kommunikációs szakemberekre - Ösztöndíj, munkalehetőséggel

Szükség van a szegedi egyetemen tanuló kreatív kommunikációs szakemberekre - Ösztöndíj, munkalehetőséggel

2018. június 13.
2 perc

Újabb résztvevőkkel bővült a gyakornoki program a szegedi egyetem kommunikáció tanszékén. A következő tanévben 16 hallgató segíti majd tudásával cégek, szervezetek munkáját.


Idén is folytatódik a Befutó Gyakornoki Program a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció és Médiatudományi Tanszékén. A programot 2015-ben indította útjára a tanszék azzal a kettős céllal, hogy egyrészt csökkentsék a hallgatók tandíjfizetési terheit, másrészt fontosnak tartják, hogy a diákok már egyetemi éveik alatt komoly szakmai tapasztalatot gyűjtsenek.


– A kommunikáció és médiatudomány alapszak a jelentkezők többsége számára költségtérítésessé vált, ezért az elmúlt években egy olyan ösztöndíjrendszert építettünk fel, amely a legjobb és legtehetségesebbek számára legalább fél költségtérítésnyi támogatást nyújt – mondta Pusztai Bertalan tanszékvezető.

A következő tanévben tizenhat hallgató kap ösztöndíjat és ezzel együtt munkalehetőséget. A gyakornokok szerdán vették át jelképesen megbízólevelüket a bölcsészkaron. Voltak, akik már idén is a program részesei voltak, négy hallgatóval szerződést hosszabbított gyakorlati helye. Köztük Mezőlaki Reginával is, aki a Szegedi Nemzeti Színháznál látja el az online kommunikációs feladatokat. A mesterképzésre járó lány elmondta, hetente egyszer megbeszélik a teendőket, a munkát otthonról végzi el.

Az ópusztaszeri Csillagösvény Ökolabirintus Élménypark tulajdonosa, Gergely Gábor három jelentkező közül választotta ki a másodéves Terecskei Róbertet, aki azért is örült a lehetőségnek, mert Pusztaszeren lakik, ismeri leendő gyakornoki helyét, és a feladat is motiválja.

Összesen 16 szervezet vagy vállalkozás foglalkoztat kommunikáció szakos gyakornokokat, köztük például a Magyar Telekom, a Csongrád Megyei Iparkamara, a szegedi Tourinform és új belépőként a szegedi Móra Ferenc Múzeum is. Utóbbi a nyáron nyíló dinoszauruszkiállításának közösségi médiában való megjelenésére alkalmaz majd egy hallgatót.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek