Sajtónyilvános eseményen, az újságírókkal közösen várta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bejelentését a Szegedi Tudományegyetem vezetősége 2023. október 2-án, az egyetem központi épületében. Az SZTE kutatóprofesszorát, Karikó Katalint évek óta az esélyesek között tartották számon, és idén meg is kapta a tudományos világ legjelentősebb elismerését. A Szegedi Tudományegyetem élőben kapcsolta az SZTE történetének második Nobel-díjasát, Amerikából.
Hatvankét évvel ezelőtt Szegeden, az egyetemen pattant ki az 1956-os forradalom szikrája. A szegedi egyetemisták történelmi példát mutattak egy diktatúrában bátorságról, elszántságról és arról, hogyan kell felemelni a fejünket.
1956 őszére már a szegedi egyetemisták között is érezhetők voltak azok a változások, amelyek az év elején indultak meg. Februárban a Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusán bírálták a sztálini politikát, és kimondták annak bűneit.
Magyarországon is egyre több kritikus hang szólalt meg. A nagy tömegeket vonzó Petőfi kör vitáin már egyre nyíltabban kezdték bírálni a kommunista vezetést, miközben Lengyelországban, Poznańban június 28-án felkelés tört ki. Mindezek fontos beszédtémát jelentettek a szegedi hallgatóknak is.
Október 13-án Alaksza Helmut másodéves joghallgató egy levelet kapott az egyik budapesti bölcsészhallgató barátjától, Román Károlytól. A levél amellett, hogy beszámolt Rajk László újratemetésén történt tüntetésükről, egy felhívást is tartalmazott, amelyben az orosz nyelv fakultatívvá tételének követelésére szólította föl a szegedi egyetemi hallgatókat – ez volt az első szikra.
A levelet Alaksza Helmut a barátjának, Lejtényi András joghallgatónak is odaadta. A joghallgatók másolatokat készítettek róla, és „szegedi joghallgatók” aláírással egészítették ki. Eközben vetődött fel, hogy más, egyetemi hallgatókat érdeklő kérdéseket is írásba kellene foglalni, valamint követelni a szociális helyzetüket javító intézkedések meghozatalát.
A Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ; a Kommunista Ifjúsági Szövetség „jogelődje” – a szerk.) elutasító álláspontját megismerve azonban úgy gondolták, a szegedi egyetemi hallgatókból létre kell hozni egy érdekvédelmi szervezetet. A szervezést október 14-én el is kezdték. Megegyeztek abban, hogy a szervezet független legyen a DISZ-től, és a „Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége”, azaz a MEFESZ nevet viselje.
A hallgatók október 15-én felkeresték Baróti Dezső egyetemi rektort, aki nem foglalt állást. Az eseményeket azonban már nem lehetett megállítani: 16-án este diákgyűlésre hívták össze az egyetemistákat. Óvatosan jártak el, egyeztetést kezdeményeztek a DISZ városi vezetőivel, de azok elutasították az új, független szervezet létrehozását.
A szervezet programalkotó nagygyűlését végül október 20-án rendezték az Auditorium Maximumban. A rektor javaslatára a hallgatók felkérték Perbíró Józsefet, a jogi kar megbízott dékánját a gyűlés levezetésére, ahol először Lejtényi András ismertette a szövetség szervezeti és működési szabályzatát, majd Kiss Tamás a diákszövetség politikai programját.
A felfokozott hangulatban hamar eljutottak az orosz nyelvoktatás problémáitól a politikai kérdésekig. Egyre radikálisabb felszólalások követték egymást, ahol a szovjet csapatok kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről, a kommunista vezetők felelősségre vonásáról esett szó.
Már az komoly ténynek számított, hogy egy alulról szerveződő, a DISZ-től független diákszervezet alakulhatott meg, de ezen kívül olyan követelések fogalmazódtak meg az egyetemi és főiskolai tanulmányi és szociális kérdések mellett, amelyek később az alapját adták a forradalom követeléseinek is.
A MEFESZ megalakulásáról természetesen nemcsak a többi egyetem értesült, hanem a politikai vezetés is. Másnap Szegedre érkezett Kónya Albert oktatási miniszter, aki miután tárgyalt Baróti Dezsővel ellátogatott a jogi karon tartott ifjúsági gyűlésre is, ahol Kiss Tamás és Lejtényi ismertették a MEFESZ célkitűzéseit.
A miniszter ígéretet tett a követeléseik megvizsgálására. A szegediek ügye eljutott egészen Marosán Györgyig, a Minisztertanács elnökhelyetteséig, aki tűzparancsot kérve akart Szegeden rendet tenni. Gerő Ernő távollétében azonban Ács Lajos, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP – ez alakult át november másodikán Magyar Szocialista Munkáspárttá; MSZMP – a szerk.) központi vezetőségének titkára nem járult hozzá a tűzparancs engedélyezéséhez, így a kérdés kezelése elodázódott.
Október 22-én, a forradalom kitörése előtti napon csatlakoztak a MEFESZ-hez a budapesti, miskolci, pécsi és soproni diákgyűlések, Kiss Tamás pedig este a budapesti Műszaki Egyetem gyűlésén szólalt fel, ahol megszületett a döntés, hogy másnap tüntetést tartanak az egyetemisták a fővárosban. A szegedi egyetemisták követeléseiből így lettek végül forradalmi követelések.
A MEFESZ fogalmazta meg azoknak a pontoknak a gerincét, amelyek később az 1956-os forradalom tizenhat pontjaként váltak ismertté.
A követelések tartalmazták többek közt a szovjet csapatok kivonását, a politikai foglyok szabadon bocsátását, a többpártrendszert és a szabad választásokat, valamint a budapesti Sztálin-szobor eltávolítását.
Míg október 22-én, a forradalom előestéjén, Budapesten a nagygyűlés zajlott, addig Szegeden már három munkás megkísérelte ledönteni a Sztálin-szobrot. Másnak, október 23-án kitört a forradalom.
A szegedi diákok vezetői közül a forradalom eltiprását követő megtorlás során Kiss Tamás nyolc év börtönbüntetést kapott, ötöt töltött le.
A megtorlás során Baróti Dezső szegedi rektort egy év börtönbüntetésre ítélték.
Perbíró József professzort 1957. február 18-án tartóztatták le. A bíróság első fokon tizenöt év, másodfokon pedig életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Az úgynevezett ENSZ-amnesztiával, 1962-ben szabadult. Nyolcvanhárom éves korában, 1991. október 18-án hunyt el.
Link: vtvszeged.hu
