Bezár

Internet

Szegedi diákok sikere a német videóversenyen

Szegedi diákok sikere a német videóversenyen

2018. március 17.
1 perc

Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanára, Gárgyán Gabriella szervezésében német nyelvű videóversenyen próbálhatták ki magukat a szegedi diákok.


A versenyre, melynek témája a „Freundschaft ist cool! – A barátság trendi!" volt, az ország minden részéből, sőt a határon túlról is érkezett pályázat. A pályázók bármilyen eszközzel alkothattak, a hagyományos, egy- vagy többszereplős videón kívül kollázsokból, saját rajzokból összeállított vagy rajzfilmszerkesztő programok segítségével elkészített filmek is érkeztek.

A zsűri elsősorban a kreativitást értékelte. A fődíjat Bartúcz Anna Zala megyei tanuló érdemelte ki, így ő az ausztriatabor.hu felajánlásából egy 3 napos német nyelvi táborban vehet részt Bécsben. A második helyezett, a szegedi Kiri-Da Costa Sofia pedig egy ingyenes ECL-nyelvvizsgát és nyelvvizsga-gyakorlókönyvet nyert az ECL Vizsgarendszer felajánlásából. A további díjakat, nagy értékű nyelvkönyvcsomagokat a Maxim Kiadó, a Raabe-Klett Kiadó, a Libri és a Goethe Intézet nagyvonalú támogatásának köszönhetően szintén szegedi diákok, Sonkolyos Anna, Paskuj Áron és Szűcs Barnabás vehették át.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek