Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok kisfia két és fél éves volt, amikor fény derült rá, hogy teljesen siket. Hallókészülékekkel próbálkoztak, ám a végső megoldást az SZTE klinikáján biztosították számukra. Áron az első, aki Cochlear Nucleus 7 beszédprocesszort kapott.
A Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján végezték el azt a beavatkozást Vörös Zsuzsanna olimpiai és világbajnok öttusázó kisfián, amely által Áron hamarosan teljes életet élhet. A gyermek 2015-ben született, a szülők érezték, hogy valami nincs rendben a gyermekük hallásával, gyanújuk 2017 augusztusában nyert bizonyosságot. Kiderült, hogy Áron súlyosan hallássérült.
Az édesanya elmondása szerint tavaly szeptemberben hallókészüléket kapott a kisfiuk, de a legnagyobb teljesítményű hallókészülék sem nyújtott számára elegendő támogatást a hallás-, nyelv- és beszédfejlődéshez. Ezért döntöttek a szülők az implantátum beültetése mellett.
A beavatkozás másfél hónapja történt Szegeden, Rovó László professzor az operáció során kétoldali cochleáris implantációt végzett el. Áron az első olyan páciens Magyarországon, aki a napjainkban elérhető legmodernebb, Cochlear Nucleus 7 beszédprocesszort kapta meg. A klinika lapunkhoz eljuttatott beszámolójából kiderült, csaknem egy hónap gyógyulási szakasz után, augusztus 14-én bekapcsolták a készüléket, amely kisebb és könnyebb is, mint az eddigiek, sőt, kompatibilis az iPhone-nal, ami a szülők számára nagyon nagy segítséget nyújt. Így folyamatosan ellenőrizni tudják a készülék állapotát, hogy mennyit hordta gyermekük, szabályozhatják a hangerőt, a beszédkörnyezetnek megfelelően programokat válthatnak, a beépített GPS-nek köszönhetően pedig könnyen megtalálják a készüléket, ha erre lenne szükség.
Megtudtuk, az elvégzett operáció nem jár nagyobb kockázattal, mint egy orrmandulaműtét. Bár a készülék viselése egyelőre még szokatlan Áronnak, de a hangokat már érzékeli, amelyeket lassan értelmezni is tud, tárgyakhoz, élőlényekhez köti majd, ezekre pedig később reagálni is képes lesz, vagyis megtanul beszélni.
A több millió forintos eszköz beültetését az egészségügyi biztosító támogatja hazánkban.
Link: delmagyar.hu