Bezár

Internet

Szeged idén is népszerű az Erasmus-programban - 17 ország 101 egyeteméről jöttek

Szeged idén is népszerű az Erasmus-programban - 17 ország 101 egyeteméről jöttek

2018. szeptember 05.
3 perc

205 külföldi cserediák választotta ebben a tanévben a Szegedi Tudományegyetemet. Tizenhét országból érkeztek hallgatók, legnépszerűbbnek az egészségügyi képzések bizonyultak.


Orientációs héttel kezdődött kedden a 2018/2019-es tanév azoknak fiataloknak, akik közül 203-an az Erasmus+ és ketten a Kreditmobilitási Program keretében érkeztek a Szegedi Tudományegyetemre 17 ország, 84 város 101 felsőoktatási intézményéből.


Az ösztöndíjas hallgatók beilleszkedését szeptember 3. és 6. között orientációs hét segíti, amelynek keretében délelőtt, formális keretek közt tájékoztatók hangzanak el, csoportosan beiratkozás történik, majd délután a Szeged International Students mentorai kalauzolják el a fiatalokat a városban. Például megmutatják, hogy hol kell kiváltani a diákigazolványt, a tanulmányi ügyeket intézni, melyik üzletben érdemes bevásárolni, vagy hogy hol a legfinomabb és diákbarátabb a menü. A program keretében tíz karon tanulnak a diákok, a legnépszerűbbek az egészségügyi képzések. – osztja meg lapunkkal a részleteket Bene Tamás, az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság igazgatója.


Hozzátette, az egyetem hallgatói létszámának tizenöt százalékát a külföldiek alkotják, ami által sokkal színesebb lesz a város kultúrája, a magyar hallgatók és az ösztöndíjprogramok keretében érkező külföldiek egyaránt tanulnak egymástól, akik jó hírét vihetik a szegedi oktatásnak és a városnak is.


Bízunk abban, hogy a későbbiekben diplomát szerző külföldi fiatalok majd amikor már munkába állnak, és netán arról kell döntést hozniuk évek múlva, hogy egy gyár hová helyezze székhelyét vagy következő gyárát, akkor Szegedet választják, mert kötik őket ide a szép emlékek, az egyetem, vagy épp a barátságok. – tette hozzá Bene Tamás.

 
A Szeged International Students tizenöt éve segíti az európai országokból érkező tanulók eligazodását a városban. Mentoraik minden kérdésre választ adnak a messziről jött fiataloknak.

Legyen szó vásárlásról, ebédről, tanulmányi ügyekről, vagy épp lakáskeresésről, mi igyekszünk maximálisan segítő kezet nyújtani. Természetesen emellett a fordításban is közreműködünk, de abban is, hogy hogyan értessék meg magukat a saját nyelvükön a hallgatók az eladókkal, ügyintézőkkel. Mindemellett egy ESN kártyát is kifejlesztettünk, ami csakis előnyökkel, kedvezményekkel jár a nemzetközi diákoknak cseréjük alatt és utána egy évig, még repjegyet is olcsóbban vehetnek vele, és külföldön is sok helyen élvezhetik az előnyeit. – nyilatkozta Jerney Leona, az ESN vezetője.


Spitzer Barbara idén mentornak állt az ESN-nél, szerinte nagy szükség van az Erasmusra, mert így megismerkednek más kultúrákkal, lehetőség van az idegen nyelvi tudás gyarapítására.

Személyiségfejlődéssel jár, hiszen nekünk és a cserediákoknak is fejlődik a kommunikációs készségünk, miközben mentorként jobb lesz a problémamegoldó képességünk is. Egyébként a párommal tervezzük, hogy mi is pályázunk a programra, legszívesebb Olaszországba utaznánk. – magyarázta.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek