Bezár

Internet

Az ország TOP 40-ében szerepel két szegedi gimnázium

Az ország TOP 40-ében szerepel két szegedi gimnázium

2018. október 22.

A HVG országos középiskolai rangsorában tovább javított helyezésén a TOP 100-as lista két állandó megyei szereplője. A Radnóti a 15., a Ságvári a 39. legjobb intézmény. Hat éve készül ez a típusú összeállítás - soha nem szerepelt még ilyen előkelő helyen egyik intézmény sem.


Hatodik alkalommal készítette el a HVG a legjobb középiskolák hazai listáját. A rangsort idén is a kompetenciamérések adataiból, a négy kötelező érettségi tárgy eredményéből és a felsőfokú képzésre felvett hallgatók átlagpontszámából alakították ki.

A TOP 100-ba – ahogyan eddig minden alkalommal – most is csak két Csongrád megyei gimnázium fért be. A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium az ország 15., az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola pedig a 39. legjobb intézménye. Ebben a rangsorban ilyen előkelő helyen még soha nem végzett egyik iskola sem.

A Radnóti három, az egykori Ságvári négy helyet javított tavalyi helyezéséhez képest. A részeredményeket tekintve a legnagyobb javulást a radnótisok történelemérettségije mutatja: a tavalyi országos 52. helyről a 23.-ra jöttek fel ebből a tárgyból. Az iskola diákjai szintén javítottak a magyar- és matematikaérettségik eredményein az előző évben maturálókhoz képest, a matematika- és szövegértés-kompetencia, a nyelvi érettségi és a felvételi eredmények alapján viszont hátrébb sorolódtak.

Az egyetemi gyakorló diákjai a nyelvi érettségivel javítottak a legtöbbet: a 75.-ről az 55. helyre hozták fel ebből a tárgyból iskolájukat. Szintén javult a történelemérettségi, a szövegértés-kompetencia, illetve a felvételi eredmények alapján a teljesítmény.

A matematikakompetencia-eredmények alapján ugyanúgy a 36. helyen áll az iskola, mint tavaly. Matematikaérettségivel csak egy helyet rontottak az előző évi eredményekhez képest, a magyarérettségivel viszont 25-öt. Az egykori Ságvári egyébként szerepel a gyakorló gimnáziumok országos rangsorában is: ott ugyanúgy a hatodik helyre sorolták, mint tavaly.

A kiadványban közölnek még több speciális rangsort, többek között egy szakgimnáziumit is. Ezen a SZCSZ Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnáziuma – egyedüli szereplőként a megyéből – az országos 21. helyre került. Érettségi eredménye alapján a 19., kompetenciafelmérések alapján pedig a 28. helyezett lett az ország ilyen típusú képzési helyei közül.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek