Bezár

Internet

Ki volt Szent-Györgyi Albert? Dokumentumfilm mutatja be a Nobel-díjas tudóst

Ki volt Szent-Györgyi Albert? Dokumentumfilm mutatja be a Nobel-díjas tudóst

2018. május 17.
1 perc

Elkészült a Csodálattal és hálával című, Szent-Györgyi Albert életéről szóló új dokumentumfilm. A szegedi emlékhelyeken az egyetem több professzora is vall a világhíres tudósról. A filmet ma mutatják be az Innovációs Hét programjának részeként.


A szegedi egyetem leginnovatívabb kutatója, a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert életéről szóló dokumentumfilmet forgatott a Duna TV számára a Debreceni Médiaműhely stábja.


A Csodálattal és hálával című film ősbemutatója május 17-én, csütörtökön 11 órakor kezdődik az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székházában.


A megjelenteket Martinek Tamás professzor, az SZTE közkapcsolati rektorhelyettese köszönti. A filmet a rendező, Vojtkó Ferenc ajánlja Szent-Györgyi Albert tisztelői figyelmébe. A filmpremier része az SZTE Innovációs Hét programsorozatának.


A Csodálattal és hálával című film Budapest, Szeged és Woods Hole mellett a Nobel-díjas tudós életének más állomásait, illetve jeles eseményeit és szereplőit is bemutatja. A gazdag életút anekdotákkal „fűszerezett” fordulópontjait Szent-Györgyi Albert örökségének avatott ismerői – köztük az SZTE professzorai, továbbá egyetemtörténészek, könyvtárosok – villantják fel.


A főszereplő, Szent-Györgyi Albert is megszólal egy eddig ismeretlen film részletének köszönhetően.


Az archív fotók és filmrészletek felhasználása, a riportok és interjúk mellett az alkotók a szegedi egyetemen fiktív jelenteket is rögzítettek, illetve animációkat készítettek annak érdekében, hogy minél pontosabb választ adjanak a kérdésre: ki volt Szent-Györgyi Albert?


Link: vtvszeged.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek