Bezár

Internet

Két napig Szegeden hazánk legnevesebb könyvkiadói

Két napig Szegeden hazánk legnevesebb könyvkiadói

2018. október 03.
2 perc

Irodalom és filozófia a digitális korban címmel rendezi meg október 3. és 4. között a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara a Klebelsberg Könyvtárral közösen a Magyar Könyvkiadók Napját. Cél, hogy a fiatalok és tanáraik, illetve minden szegedi érdeklődő bepillantást nyerjen a könyvkiadás és -terjesztés folyamatába, abba, hogyan változnak a kiadói stratégiák a digitális korban az olvasói szokások módosulásával.


A Magvető, a Kalligram, a Libri, a Forum, a L’Harmattan, a Typotex, a JAK, a FISZ, a Tiszatáj és a Symposion kiadó is bemutatkozik.

– Úgy vélem, fontos, hogy azok a könyvkiadók, akik ma Magyarországon szépirodalmi, társadalomtudományi, művészettörténeti szempontból meghatározóak, mind itt vannak. Nem kell a hallgatóknak száz kilométereket utazni azért, hogy megismerjék őket. Fontos emellett az is, hogy a kerekasztal-beszélgetéseken olyan témákat járunk körbe, amelyek aktuálisak a mai könyvkiadás szempontjából – hangsúlyozta Gyenge Zoltán, az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja.


Kerekasztal-beszélgetések, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, könyvvásár és -csere, az e-folyóirat és az e-könyvkiadók bemutatkozása, kiállítás, felolvasás, valamint írók és filozófusok focimeccse várja az érdeklődőket.


Kovácsné Katona Andrea és Fekete Flóra is a könyvkiadásban képzeli el jövőjét. Andrea most először vesz részt az eseményen, Flóra már tavaly is itt volt, szerinte értékes rendezvény, hiszen az elmúlt esztendőben a kiadóvezetők is bemutatkoztak. Mint mondták, örülnek, hogy tanáraik is itt vannak, akiktől már az órák keretében is sokat kaptak, most ezt a tudást tovább bővíthetik, ebben a jelen lévő szakemberek segítségükre vannak. Kiemelték, ahhoz hogy a szakmában majd érvényesülni tudjanak, érdemes ilyen helyszíneken mozgolódniuk.


A kétnapos esemény ma a TIK épületében folytatódik délelőtt 10 órától.

Kovácsné Katona Andrea és Fekete Flóra szerint az ilyen események által még jobb szakemberekké válhatnak.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek