Bezár

Internet

Jogi kommunikációs kurzust indít a szegedi jogi kar

Jogi kommunikációs kurzust indít a szegedi jogi kar

2018. október 18.
2 perc

Az országban egyedülálló tantárgy érinti a jogi pálya számos kommunikációs sajátosságát, a jogi hivatásrendeket és az ügyvédi reklámokat is.


A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Üzleti Jogi Intézete karolta fel a jogi kommunikációt. Már 2016-ban is szervezett bemutató előadást, melyet idén megismételtek és közel húsz hallgatóval el is indult a tantárgy a nappali tagozatos hallgatók körében. Az Intézet több, a pénzügyi, gazdasági és üzleti szféra területen kiemelt jelentőségű oktatási és kutatási terület gesztor intézménye, mely a kar innovatív szervezeti fejlesztésének eredményeként 2016. szeptember 1-gyel jött létre.


„Célkitűzésünk a Kar hallgatói számára naprakész, gyakorlatorientált ismereteket nyújtani a pénzügyi, gazdasági és üzleti szektor jogi kérdéseiben, melynek része a jogi kommunikáció is. Jelenlegi és bővülő oktatási palettánk biztosítja, hogy a hallgatók színvonalas, a munkaerő piaci igényekre reflektáló naprakész tudást kapjanak” – mondta el Dr. habil. Gellén Klára, rektorhelyettes, intézetvezető egyetemi docens.


A kurzus érinti többek között a jogi kommunikáció célját és eszközeit, bemutatja a különböző jogi pályák, mint az ügyészség vagy a bíróság sajátos kommunikációs megoldásait, a közösségi média és az online kommunikáció modern kihívásait, az ügyvédség speciális helyzetét és hazai jogi szabályozását, de kitér a személyes márkaépítésre is, hazai és külföldi esettanulmányok felhasználásával.


„A jogi oktatásnak fel kell készítenie a fiatalokat egy megváltozott gazdasági környezetre, egy erős versenyhelyzetre, melyben a marketingnek, a pr-nek és személyes imázsnak kiemelt szerepe van. A legjobb példák segítségével próbálunk a hallgatók számára irányt mutatni és felvértezni őket egy versenyképes, nem csak jogszabály alapú tudással, melyet hasznosítani tudnak karrierjük során” – mondta el dr. Bende Máté, jogi kommunikációs szakértő, a kurzus vezetője.


Link: digitalhungary.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek