Bezár

Internet

Indul az egyetem Alumni mentorprogramja

Indul az egyetem Alumni mentorprogramja

2018. szeptember 20.
1 perc

Az SZTE Alma Mater Alumni mentorprogramjában volt hallgatók mentorálnak jelenlegi SZTE-s hallgatókat. A négy hónapon át tartó program során a hallgatók elmélyíthetik az egyetemen megszerzett tudást a gyakorlatban. A jelentkezéseket szeptember 24-ig várják.


A program azzal a céllal jött létre, hogy segítséget nyújtson a munkaerőpiacon elhelyezkedett SZTE-s alumnik és a jelenlegi hallgatók közötti kapcsolatfelvételben, ezáltal is átadva a mentorok tapasztalatait, szakmai tudását a mentoráltaknak, aminek köszönhetően a hallgatók reális szakmai képet alakíthatnak ki, és kipróbálhatják az elméletben megtanultakat a gyakorlatban is.


Az Alumni Mentorprogram előnye, hogy rugalmasabb, mint egy szakmai gyakorlat, kevesebb időt vesz igénybe, mégis a networking mellett rálátást biztosít egy adott szakmára a mentorokon keresztül. Mindemellett a hallgatóknak lehetősége nyílik arra, hogy a jövőben elképzelt munkahelyhez közelebb kerülhessenek, vagy akár a gyakorlati hely vagy munkahelyválasztásban segítséget kapjanak. A 2014 óta működő program visszajelzései alapján a mentoráltak több mint 90%-a elégedett a programmal.


A programról további információ itt elérhető: SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogram


Az őszi ciklus mentorai itt elérhetők.


Link: szegedma.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek