Bezár

Internet

Idén is különleges fiatalok kapták meg a Sófi József ösztöndíjat

Idén is különleges fiatalok kapták meg a Sófi József ösztöndíjat

2018. március 28.
2 perc
Tizenhetedik alkalommal adták át a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány elismeréseit az egyetem arra érdemes hallgatóinak.


Idén 5 hallgató 200 ezer és 6 további tanulója az egyetemnek 50 ezer forinttal lett gazdagabb, valamint 2 hallgató 100 ezer forintos ösztöndíjat kapott. Az ösztöndíjjal járó összeg, a díjat alapító Sófi József elmondása alapján, szabadon felhasználható, amit a hallgatók biztosan jó helyre költenek, hiszen ők az egyetem legkiválóbb tanulói.


A fődíjjal kitüntetett Bősze Zsuzsanna kutatási témájának címe a „Bevándorlásos másodrendű Galton-Watson folyamatok statisztikai vizsgálata”. A keringési zavarok hatásának vizsgálata az endotheliális glycocalyx integritására című kutatást végző Csákány Lóránt szirént fődíjas lett.


Rajtuk kívül Kovács Balázs, aki az európai múlt idők nyelvtipológiáját vizsgálja, Szepes Borbála az agyi keringés és metabolizmus kutatásával, Szives Márton egy zeneművészeti kutatással kaptak 200 ezer forintot.


Almási Éva, aki a hasadtlemezű gomba másodlagos egyszerűsödéséhez vezető genetikai változásokat vizsgálta genomikai és transzkriptomikai módszerekkel 100 ezer forintos ösztöndíjat kapott. A Sófi-díj történelmében ő az első olyan kitüntetett, akinek a témavezető mentora, Dr. Nagy László, szintén díjazott volt. Éva elmondta, hogy mentorától sok segítséget kapott a kutatásában, de nem a díj elnyerése volt a fő céljuk.


„Nem az eredményekért, díjakért dolgozunk” – tette hozzá a fiatal Almási Éva.


A díjazott hallgatóknak általában több évnyi munkája fekszik azokban a kutatásokban, amikért most ezeket a kitüntetéseket átvehették. Van, aki már 5 éve dolgozik a témáján, de mindegyiküknek legalább másfél évbe telt az, hogy kutatásukkal olyan szintet érjenek el, amivel már ilyen szintre juthatnak.


Szives Márton a Zeneművészeti Kar hallgatója elárulta, hogy szerinte az ilyen sikerhez tíz százalék szerencse és hetven százalék munka kell, valamint, az ő esetében, a fent maradó százalékokat a hangszerek teszik ki.


Link: szegedma.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek