Bezár

Internet

Hulladékcsökkentési nap a TIK-ben kerékpárszervizzel és biomeglepetéssel

Hulladékcsökkentési nap a TIK-ben kerékpárszervizzel és biomeglepetéssel

2018. november 27.
1 perc

Előadások, kreatív sarok, bicikliszerviz, játéksarok, kiállítás - néhány a programok közül.


Korunk egyik legnagyobb problémája a túlzott hulladéktermelés, ezért az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja is csatlakozott a Hulladékcsökkentési Hét kezdeményezéshez. A környezettudatos akciót minden év november utolsó hetében rendezik, ezen hívják fel a figyelmet a hulladékkeletkezés megelőzésére, a mennyiség csökkentésének, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára.


A keddi rendezvényen szakemberek és önkéntesek beszéltek a tiszta környezet fontosságáról. A rendezvény A hulladékok új ruhája című kiállítás megnyitójával kezdődött az Ady téren, majd előadások következtek. Volt kreatív sarok újraalkotott hulladékokkal, szemétgyűjtési akció a középiskolásoknak, valamint interaktív játéksarok is. Igazán praktikus betétprogramként pedig kerékpár-állapotfelmérést és gyorsszervizt kínáltak a rendezvény házigazdái. Minden résztvevő a maga készítette biomeglepetéssel távozhatott, valamint a nap végén egyetemi ajándékokat és SZTE Füvészkert-belépőket sorsoltak ki a megjelentek között.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00

Kapcsolódó hírek