Bezár

Internet

Eufória a Dugonics téren: bulizva várták a ponthatárokat

Eufória a Dugonics téren: bulizva várták a ponthatárokat

2018. július 26.
2 perc

Sorra őrjöngtek a frissen felvett egyetemisták szerda este a Dugonics téren az első szegedi Pont Ott Partin. Idén is a nemzetközi tanulmányok szakon húzták a legmagasabb ponthatárt Szegeden.


– Érdekes nézni, ahogy ültök – szólította meg a közönséget szerda késődélután a Dugonics téren Gedzo, a Rádió88 műsorvezetője. Még éppen csípték a forró napsugarak a rektori hivatal előtti teret és a szökőkutat, ezért kényelmesen az árnyékba ült az akkor még gyarapodó tömeg nagy része.


Budapesten már hagyománya van a Pont Ott Partiknak, a vidéki nagy városok közül viszont Szegeden először tartottak ehhez hasonló rendezvényt, ahol a ponthatárok este 8 órai hivatalos kihirdetését követően egy LED-falon láthatók a megszabott pontok.


A bűvös 8 órát Random Trip koncert fogta közre, előtte és utána is húzták egy órát a rektori hivatal előtt felépített színpadon, eközben elkezdtek gyűlni a már meglévő egyetemisták és azok is, akik csak most felvételiztek. Utóbbiak jellemzően a kezükben telefonnal izgulták végig a pontok kihirdetése utáni perceket: ahogy sorban haladtak a ponthatárok kihirdetésével, egyre többen kezdtek el eufórikusan ujjongani a tömegben.


– Jól érezzük magunkat – bökte ki zavarodottságában Pálfi Nikolett barátnőjével, akit jogász szakra vettek fel. Ide az 500-ból 460-at kellett összegyűjteni, ha valaki államilag támogatott jogász képzésre járna, az önköltségesre azonban elég volt csak a minimum 280-at teljesíteni.


Kovács Juditot anglisztikára vették fel, de a pszichológia alapszakot jelölte elsőként. Utóbbi szakra 438 ponttal vették fel a friss egyetemistákat, azonban anglisztikára 360 pont az idei követelmény. – Nagyon izgulok, de várom, hogy milyen lesz az egyetemi élet – szedte össze gondolatait örömében az újonnan felvett lány.


A szerdán felvettek azonban nem lazsálhatnak a nyár végéig. Az albérletkereső dömping már a ponthatárok kihirdetésének másnapján elkezdődik: a központi egyetemi épületekhez – mint például a TIK –, 45-50 ezer forintnál olcsóbban gyakorlatilag képtelenség bérelhető szobát találni, ám évente sokan választják a kollégiumi szállást költséghatékonyabb megoldásként.


Link: szegedma.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek