Bezár

Internet

Először jelentkezik önálló standdal az SZTE a borfesztiválon - az idei tudósok borait kóstolhatja majd a közönség

Először jelentkezik önálló standdal az SZTE a borfesztiválon - az idei tudósok borait kóstolhatja majd a közönség

2018. április 25.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem standján a 2018-as évre megválasztott tudósok borait kóstolhatja majd a közönség. Rendezvény kategóriában a 2016-os Mádi Furmint és a 2015-ös Pannonhalmi Chanson győzött.


A Vinum Academiae at Universitatis borválasztás eredményéről tartottak sajtótájékoztatót szerdán a Szegedi Tudományegyetemen, kóstolással egybekötve. 15 pincészet 40 bora versenyzett március végén, hogy elnyerje az egyetem bora címet. Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság és az SZTE borbírálatához idén is csatlakozott a Szegedi Biológiai Kutatóközpont is. A „borok tudósait" képviselő ítészek választották ki a tudósok borának is nevezhető díjazott italokat.


Fülöp Ferenc akadémikus, az MTA SZAB elnöke úgy fogalmazott: amatőrök vagyunk, és szeretjük a borokat. Vegyészprofesszorként beszélt az alkohol nyugtató és altató hatásáról és arról, a borban a harmónia a lényeg. – Megillatoljuk, megvizsgáljuk, és keressük benne a borászt – mondta.
 

Martinek Tamás professzor, az SZTE közkapcsolati rektorhelyettese negyedik alkalommal vett rész a borbírálaton, és úgy értékelte, a kultúraterjesztésbe ez is beletartozik. Ennek jegyében a Vinum Academiae at Universitatis emblémájú palackokba zárt italokat idén is megkóstolhatják a szegedi borfesztivál vendégei: most először azonban az SZTE önálló standjáról kínálja majd a „tudósok borait". A nagyon ritka alkalom, amikor – ahogy a rektorhelyettes fogalmazott – az egyetem idegen tollakkal ékeskedik.


Tóth Gábor professzor, a borbíráló testület elnöke ismertette a nyertes borokat, és arról beszélt, hogy a korábbinál szigorúbb árlimittel dolgoztak. Mégsem járja, hogy 10 ezer forint feletti palackárú bort válasszanak, még a prémium kategóriában sem. Ez utóbbinál célszerű megállni 3-4 ezer forintnál, ami természetesen a nettó beszerzési ár, amiért a pincészet szállítja a bort az egyetemnek. A nagyobb tömegben rendelt rendezvénybor kategóriában a palackár jellemzően inkább 1500 forint körüli. Az egyedi árképzés miatt simán előfordulhat, hogy ugyanezzel a palackkal csaknem dupla áron találkoznak a vevők az áruházak polcain.
 

Tudósok borai

Az egyetem prémium fehérbora a Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészeté – Mád Nyulászó Hárslevelű – Furmint 2015, vörösbora pedig a Dániel Pincéé – Chef 2011. A rendezvény fehérborát az Áts Pincészet nyerte – Furmint 2016, a vöröset pedig a Cseri Pincészet – Pannonhalmi Chanson 2015. A jogi kar külön is választott prémiumkategóriás vörösbort, ez a Tringa Borpincéé – Cabernet Sauvignon 2013, ahogy az orvosok is, de ők mindjárt kettőt. Egyik a Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészeté – Mád Tokaji Hárslevelű 2015, a másik Koch Csabáé – Vin Art – Francia Módi Cuvée 2015. Végül az SZBK prémiumkategóriás fehérbora a Bárdos és Fia Pincészeté – Mátrai Chardonnay 2016.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek