Bezár

Internet

Egyetemi sárkányhajósok a Tiszán és a Maty-éren!

Egyetemi sárkányhajósok a Tiszán és a Maty-éren!

2018. július 06.
2 perc

Szegeden rendezik meg a sárkányhajózás történetének valaha volt legnagyobb versenyét, a sárkányhajó világbajnokságot, amelyen a szegedi egyetemisták is rajthoz állnak.


– Február eleje óta készülünk a sárkányhajó világbajnokságra. A tanmedencei edzések után márciustól már a nyílt vízen. A legénység erőssége a sokszínűség, és a csapattagok versenysporthoz köthető múltja – mondta Kosárkó Bence, a szegedi egyetemi csapat kapitánya. Az elmúlt hetekben több alkalommal is rajthoz álltak hazai versenyeken, ahol az ország legjobb sárkányhajós egyesületeivel mérték össze az erejüket. A világbajnokság előtti napokban a Maty-éren készülnek. Többek között azért, mert a három világbajnoki táv – 200, 500 és 2000 méter – közül a 200 méteren érzik igazán erősnek magukat.


A július 17–22. közötti sárkányhajó világbajnokságon öt kontinens harminc országának 6200 versenyzője küzd majd egymással. A világbajnokság különlegessége, hogy a hagyományos premier, senior A, B, C és U18 divíziók közé újként bekerült az egyetemi is, amelyen négy hazai felsőoktatási intézmény közül ott lesz a szegedi egyetem is.


A szegedi egyetem csapatának tagjai:

  • Balázs Dávid
  • Böröc Renáta
  • Csala Krisztián
  • Karnok Máté
  • Kéri Adrianna
  • Konrád Júlia
  • Kosárkó Bence
  • Kovács Krisztina
  • Kozenkai Endre
  • Kulcsár Zoltán
  • Maróti Erika
  • Megyeri Dániel
  • Míg Barbara
  • Nagyidai Gábor
  • Neumann Kinga
  • Pribus Nikolett
  • Sápi Emese
  • Szabó Roland László
  • Szalai Ádám
  • Szász Róbert
  • Török Péter Gábor
  • Török Réka Szabina
  • Vincze György Erik
  • Wéber Éva Dominika

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek