Bezár

Internet

Brazil rektorok Szegeden

Brazil rektorok Szegeden

2018. június 28.
1 perc

A brazil egyetemek rektorainak szövetsége úgy határozott, hogy 2018-ban Magyarországot választja szakmai útja célországaként.


Látogatásuk célja, hogy megismerjék a magyar felsőoktatási rendszert, illetve feltérképezzék az együttműködési lehetőségeket és azt, hol tanulhatnak tovább országuk diákjai. A 22 fős delegáció tegnap Szegedre is megérkezett. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem leköszönő rektora, valamint Nagy Katalin, az egyetem nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese fogadta őket. Először egy prezentációt nézhettek meg a szegedi egyetemről, majd a 12 kar képviselői bemutatták a karokat. A vendégek ezt követően ellátogattak az ELI-ALPS Lézerkutató Központba, majd városnéző sétán vettek részt. A delegáció a nap végén a fővárosba utazott.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek