Aranybánya az élelmiszer-hulladék

A hulladékhasznosítás, és azon belül kiemelten az élelmiszerhulladék-hasznosítás a 2008-as EU-direktívák megjelenésekor került először a figyelem középpontjába. Azelőtt is létezett, de nem nagyon figyeltünk oda rá, és talán még ma sem szentelünk neki akkora figyelmet, mint amekkorát megérdemelne.

Pedig gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi szempontból is több izgalmat rejt ez a kérdés, mint amennyit feltételezni lehetne róla.

Először is azt kell egzaktul megfogalmazni, hogy ez esetben mit jelent maga a hulladék kifejezés. Akár különbséget is lehet tenni a mezőgazdasági, az élelmiszeripari és a biohulladékok között, de az a lényeg, hogy számunkra hasznos anyagokat tartalmazzon, kinyerhető formában.

Hulladék vagy rossz alapanyag?

A professzor asszony ez ügyben érdekes, de feltétlenül akceptálható álláspontot képvisel.

Eszerint nincs hulladék, ellenben létezik rossz helyen lévő alapanyag.

Az általa vezetett egyetemi kutatócsoport – amelyben ő maga is tevékenyen részt vesz – az ilyen hulladékok feltárásával és vizsgálatával foglalkozik. Arra törekednek, hogy bármely anyagot, ami akár a mezőgazdaságban, akár az élelmiszeriparban keletkezett, és ott már nem tudnak vele mit kezdeni, vagy egyszerűen nem akarják tovább felhasználni, azt az egyetemen kutatási körülmények között megvizsgálják, hogy milyen számunkra érdekes beltartalmi tulajdonságokkal rendelkező anyagokat hordoznak még.

Ahogy azt az intézet neve, Folyamatmérnöki Intézet is mutatja, nem csupán a hulladékban rejlő anyagok kikeresésében érdekeltek, hanem arra kíváncsiak, hogy milyen eljárással lehet a jelenleginél sokkal eredményesebbé tenni ezeknek az anyagoknak a feltárását.

A gyakorlatban ugyanis ezeket a mellékanyagokat vagy deponálják, vagy valahol elrejtik. Még az a jobbik eset, ha például virágföldet készítenek belőlük. Holott az intézet eredményei szerint ezek gyakran valódi kincsnek bizonyulnak, mert olyan anyagokat tartalmaznak, amelyekért szinte arannyal fizetnek.

A gazdaság különböző szektoraiból is tudnak példákat említeni. Az egyik a lignit alapon történő bioetanol-gyártás. Ennek során keményítőből állítanak elő alkoholt, hanem cellulózból: cukorrépapelletből, kukoricacsutkából, más növényi biomasszából, akár dohánymaradványból is. Ezek mint alapanyagok szerepelnek a folyamatban.

Az intézet közvetlen vizsgálatában arra keresnek választ, hogy mely kémiai folyamatokkal lehet a ma ismertnél hatékonyabbá tenni a hasonló alapanyagok kinyerését vagy feltárását. Az általuk felfedezett alkoholgyártási újdonság itt kezdődik, ugyanis eddig keveseknek jutott eszébe, hogy javítható a feltárás, ha a szubsztrátum előzőleg mikrohullámú kezelést kap, és azt követi a hidrolízis. A folyamatban részt vesznek különböző enzimek, amelyek a gyártás végén leválaszthatók – csak nem mindegy, hogy milyen hatásfokkal és hogyan tudjuk ismételten hasznosítani ezeket az anyagokat.

Az effajta kutatás gazdaságilag hasznosítható érték előállításához vezet. Mielőtt a módszert átadnák az iparnak, az elméleti részleteket tudományos alapossággal feltárják, megmagyarázzák.

Meg kell tudni mondani, hogy milyen leválasztási folyamat játszódik le egy mikroszűrésnél, s mindezt milyen modellel lehet leírni.

Az ötlet tehát a lábunk előtt hever

De honnan lehet tudni, hogy mihez érdemes nyúlni? Erre vonatkozóan irányt mutathatnak a szakirodalmi utalások is, de a leggyakrabban a véletlen játszik közre. Ők például most különböző bogyósgyümölcsök levének membránszeparációs feldolgozását vizsgálták. Úgy gondolták, hogy a folyamat legelején kezdik, tehát magából a gyümölcsből indulnak ki.

A kinyerés után ott marad a törköly, amiről mindenkinek az jut eszébe elsőként, hogy pálinkát kéne főzni belőle. Ők ezzel szemben azért kezdték el részletesebben vizsgálni a piros bogyósgyümölcsöket – bodza, szeder, ribizli –, mert az antociántartalmuk talán minden más gyümölcsét felülmúlja. Amellett igen sok pektint tartalmaznak, ami szintén értékes, jól eladható anyag. A szegediek tehát előbb a számukra értékes anyagokat kezdték el kivonni, csak azután adták tovább, hogy az hasznosítsa a gyümölcsben lévő cukrot, akinek az kell.

Talán közismert is, hogy extrakcióval mi mindent lehet kivonni a gyümölcsből. Az már kevésbé tudott, hogy érdemes mikrohullámmal előkezelni az alapanyagot, és azután elkezdeni a különböző hatóanyagok kinyerését. Ugyanis ez már a szegediek ötlete.

Ettől még nem lesz nagyobb a gyümölcsben az extrahálható pektin mennyisége, viszont a mikrohullámú előkezelés hatására a kinyerés folyamata a korábbinak az egytizedére rövidült, sőt, a kinyert pektin minősége jobb lett, mint a korábbi megoldásokkal.

Kézzelfogható, hasznosítható módszerek

Egy másik kutatáshoz úgy jutottak el, hogy a tejsavóról azt olvasták, hogy biológiailag aktív peptideket tartalmaz. Szerették volna ezt a peptidtartalmat növelni, és ennek érdekében először enzimekkel kísérleteztek, és ennek során, legnagyobb meglepetésükre, az ananászból kivont bromelien fehérjebontó enzim bizonyult a leghatásosabbnak. Ehhez képest a tripszin és a pepszin elhanyagolható hatású. Ezen kívül megvizsgálták, milyen hatást vált ki az ultrahangos kezelés.

Nem csodák csodájára, ám kiderült, hogy az ultrahangos eljárás tovább javította a bioaktív részt.

A felsoroltak csak kiragadott példák a Szegedi Tudományegyetem Folyamatmérnöki Intézetében végzett kutatások közül. Ezeket az eredmények az iparban még nem alkalmazzák, de a tudományos vizsgálatokkal már eljutottak oda, hogy az ipari felhasználók számára kézzelfogható, hasznosítható módszereket javasoljanak a hasznos anyagok hulladékból történő kinyeréséhez.

Link: magyarmezogazdasag.hu