Bezár

Internet

Állásbörze a szegedi egyetemen

Állásbörze a szegedi egyetemen

2018. március 21.
1 perc

Március 27-éig lehet jelentkezni a Szegedi Tudományegyetem április 5-i Állásbörze Felkészítő Napjaira.


Az SZTE Karrier Iroda tanácsadói az érdeklődési körnek és a személyiségnek leginkább megfelelő pályairány kijelölésében, gyakorlati hely felkutatásában és az önéletrajz tökéletesítésében segít a jelentkezőknek. A több mint 70 kiállító között regionális cégek, az ország legnagyobb multinacionális és hazai vállalatai, munkaerő-közvetítők és egyéb szolgáltatók várják az egyetem gyakornoki helyet kereső hallgatóit, leendő friss diplomásait és minden olyan, már szakmai tapasztalattal rendelkező érdeklődőt, aki kíváncsi arra, hogy jelenleg milyen nyitott pozíciókat kínálnak a munkáltatók. A programok ingyenesek, azonban a kis létszámkeretek miatt előzetes jelentkezéshez kötöttek. Az SZTE-s hallgatók jelentkezését március 27-én 12 óráig várják a Karrier Iroda honlapján.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek