Bezár

Internet

45 tehetséges középiskolás vehet részt a gazdaságtudományi kar rendezvényén

45 tehetséges középiskolás vehet részt a gazdaságtudományi kar rendezvényén

2018. július 24.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának EcoCamp rendezvényén - a jövő közgazdászai táboroznak itt egy héten keresztül - a középiskolásokkal igyekeznek megszerettetni a szakmát, illetve megtalálni azokat a tehetségeket, akik aztán az intézményben tanulhatnak tovább.


Egerről, Szekszárdról, Budapestről, Salgótarjánból és Kecskemétről is érkeztek diákok a tegnap kezdődött EcoCamp tehetséggondozó középiskolai táborba. A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara által szervezett ingyenes rendezvényen összesen 45 diák vehet részt – ők szakmai és csapatépítő programokon kóstolhatnak bele egy héten keresztül az egyetemi életbe, illetve a gazdasági felsőoktatásba.

– A középiskola bármely évfolyamáról jelentkezhettek fiatalok, akik a gazdasági terület iránt érdeklődnek – mondta el Kovács Péter, az SZTE Gazdaságtudományi Kar dékánja.


– Tanári ajánlással lehet pályázni a programra, emellett a tanulmányi eredményt is figyelembe vesszük az elbíráláskor. A diákoknak ez azért jó, mert játékos formában tanulhatnak pénzügyi ismereteket, marketinget, logisztikát, közgazdaságtant és prezentációkészítést, nekünk pedig azért, mert időben látjuk a tehetségeket, akik közül aztán sokan hozzánk felvételiznek a későbbiekben.

Így tett az idén érettségizett Pusztai Bertalan is, aki immár harmadik alkalommal táborozik az EcoCampben. – Eddig minden alkalommal tartalmas hetet tudtam itt tölteni – mesélte a kereskedelem és marketing szakra felvételizett fiatalember. – A szakmai programok plusztudást adnak ahhoz képest, amit a középiskolában meg lehetett szerezni, és persze kapok egy általános képet arról is, mi várható az egyetemen.

A programok tegnap csapatépítő ismerkedéssel kezdődtek, este pedig vetélkedőt rendeztek a táborosoknak a városban. A hét során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Központi Statisztikai Hivatal, az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület és a Móra Ferenc Szakkollégium munkatársai, valamint a Gazdaságtudományi Kar oktatói tartanak előadásokat, emellett a diákok megnézik a dinoszauruszkiállítást, főzőversenyen vesznek részt, a program zárásaként pedig prezentáción mutatják be, milyen ismeretekre tettek szert.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek