Bezár

Internet

Tabletet kaphat tankönyv helyett 2018-tól több ezer ötödikes

Tabletet kaphat tankönyv helyett 2018-tól több ezer ötödikes

2017. április 07.
2 perc

Tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos diák, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel - mondta az oktatási államtitkár csütörtökön egy szombathelyi tanácskozáson.

Palkovics László arról is beszélt, hogy tízmilliárd forintot szánnak iskolabuszok beszerzésére, amelyek kistelepülésekről viszik majd a felsősöket a jól felszerelt térségi vagy városi iskolákba. Első lépésben hatezer tablet beszerzését tervezik, és már dolgoznak a megfelelő digitális tananyagok kialakításán, ha pedig a program sikeres lesz, általánossá fogják tenni. Harmincezer tanár informatikai oktatása már zajlik, és negyvenötezren kapják meg hamarosan a munkájukhoz szükséges digitális eszközt - ismertette.


A projektre 34 milliárd forint áll rendelkezésre, és ehhez társul egy 10,5 milliárdos, az iskolák wifi-hálózatának fejlesztésére szolgáló keretösszeg is - közölte. Palkovics László, a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének rendezvényén vállalatvezetők előtt úgy fogalmazott: az oktatás hatékonyságának javítását az alapoktól kell kezdeni, éppen ezért dolgoznak az új nemzeti alaptanterv összeállításán, és ezért merült fel az alapszintű oktatás idejének megnövelése, bár - tette hozzá - erről még nincs kormányzati döntés.


Az oktatási államtitkár a legutóbbi PISA-felmérés romló eredményeire utalva azt mondta: az okokat nemcsak az iskolarendszerben, hanem szociális területen és a szakképzésben is kell keresni. Utalt arra, hogy miközben az OECD-országokban az egyes iskolatípusok teljesítménye között nincs nagy különbség, nálunk például matematikából a hatosztályos gimnáziumokban Szingapúr eredményét hozták a diákok, a négyosztályosokban pedig Finnország és Németország szintjét, a szakgimnáziumokban és szakközépiskolákban pedig ennél gyengébb eredmény született.



Link: eduline.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek