Négy év múlva teljesen új épülete lesz a Tisza Lajos körúton az egyetem zeneművészeti karának. Ehhez kell a központi költségvetés 3 milliárdja, két év tervezés és két év építkezés.
– Nem jelent még meg a Magyar Közlönyben, így egyelőre nem hivatalos a bejelentés a zeneművészeti kar újjáépítésére jutó állami hárommilliárd forintról – tájékoztatott Tóth Péter. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának dékánja hozzátette, hogy végül 2,5 vagy 3 milliárd lesz, arról is megoszlanak a vélemények.
Megírtuk, az összeget kétszer is bejelentették: Trócsányi László igazságügyi miniszter az egyetemi tanévnyitón és Szabó Gábor rektor a keddi sajtótájékoztatóján (2017. szeptember 13.: Hatvanmilliárd forintból fejleszt az egyetem).
– Repkedtem az elmúlt két napban. Négy év munkája van benne, hogy idáig eljutottunk. Ezért akartam dékán lenni, hogy ezt az épületet felhúzzam, tehát valamit elértem az életben. Mondtam is a feleségemnek, hogy ha meghalok, emléktábla leszek. Kereken 101 éve költöztünk ebbe az épületbe, és ezalatt nem sok minden történt – tekintett vissza a kar vezetője viccelődve a közeli és a régmúltra. Úgy saccolja, négyéves projekt áll előttük, amiből kettő csak az előkészítő papírmunkára megy el. Előreláthatólag két év múlva, az építkezés idejére költöznének csak ki az I-es kórház helyére.
Elférne benne a szimfonikus zenekar a bérleteseivel, de minden olyan hangverseny is, ami most kényszerűségből az IH-ba, a dómba, a zsinagógába megy. És ez nem utolsósorban pénzt is hozhatna. Kedvező lenne a konferenciaturizmusnak is, mert összeköthető a TIK-kel. A kar hallgatóinak 240-es létszámát – amelyből jelenleg tízen külföldiek – bővíthetnék.Többször megírtuk: nincs B terv, mert nem érdemes költeni a 130 éves bérházra (2017. május 4.: Romkoncertet adtak a zeneművészeti épületéért). Az elképzelések szerint csak a saroktömb Tisza Lajos körúti műemléki védettségű külső homlokzatát tartanák meg. Mögötte beépítenének öt szinten dupla akkora alapterületet, mint amennyijük most van. Mindenkinek jutna megfelelő méretű és akusztikájú hangszigetelt tanterem és gyakorlóterem. A szintek között több teherliftet is beszerelnének, hogy a hangszereket mozgathassák. Kialakítanának szobákat, hogy a vendégoktatókat méltó körülmények között helyezhessék el. Napelemeket, napkollektorokat és szennyvízalapú hőtárolós technikát is bevetnének.
Link: delmagyar.hu