Bezár

Internet

Mindenki előtt megnyitja kapuit a bölcsészkar

Mindenki előtt megnyitja kapuit a bölcsészkar

2017. szeptember 04.
1 perc

Közelebb hozná a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) az intézményt a szegedi és a város környéki lakosokhoz, ezért a kar új vezetése elindította a Bálint Sándor Programot.

A „legszögedibb szögediről" elnevezett programsorozat célja a neves néprajzkutató szellemiségéhez híven megosztani és mindenki számára elérhetővé tenni a tudást.

A program elsőként induló eleme a Bölcsész Szabadegyetem, amelyre szeptember 15-éig jelentkezhet bárki a kar honlapján, kortól és előképzettségtől függetlenül. A jelentkezők olyan kurzusokból válogathatnak, mint a Drámatörténet vagy a Szeged néprajza, de udmurt filmtörténetről is tanulhatnak az érdeklődők.

A tavalyi szabadegyetemen a filozófia és a művészettörténet volt a legkedveltebb – derült ki a BTK új dékánja, Gyenge Zoltán és helyettese, Sándor Klára sajtótájékoztatóján. A Bálint Sándor Program második eleme az október 4-én induló Magyar Könyvkiadók Napja lesz, amelyen minden számottevő magyar kiadó bemutatkozik, és író-olvasó találkozókon vehetnek részt az érdeklődők.

Az új dékán, Gyenge Zoltán és helyettese, Sándor Klára bejelentette a Bálint Sándor Program elemeit.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00

Kapcsolódó hírek