Elhatározás, politikai támogatottság és pénz kérdése, hogy jelentősen javuljanak a nem fertőző betegségek okozta halálozás mutatói.
Javítani kell a lakosság egészségi állapotán, ezzel csökkenthető az ellátórendszer szolgáltatásai iránti igény - jelentette ki az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár szerdán Szegeden. Szentes Tamás a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesületének konferenciáján elmondta, a fejlett ipari országok egészségügyi rendszerei kritikus helyzetbe kerültek, az elöregedő társadalom, a krónikus betegségek gyakoribbá válása miatt nő a szolgáltatási szükséglet. A technológia fejlődése következtében pedig bővül a szolgáltatások köre, az egészségügyi piac rohamosan növekszik.
A szakember hangsúlyozta, beavatkozni a szükséglet oldaláról lehet. Megelőzéssel, szűréssel, korai felismeréssel, gondozási szolgáltatásokkal csökkenthető a megbetegedések aránya, és így az egészségügyi szolgáltatások iránti igény.
Szentes Tamás rámutatott, javítani kell a lakosság egészségügyi állapotát, elsősorban azokat a kockázati tényezőket kell visszaszorítani, amelyek betegségeket idéznek elő. A prevenció célja tudatosítani, hogy az egészség érték, melyet érdemes megvédeni, és ehhez kell szolgáltatásokat rendelni - tette hozzá.
Ádány Róza egyetemi tanár, az egyesület elnöke kifejtette, csak az egészséges lakosság lehet versenyképes. A növekvő gazdasághoz testükben, lelkükben egészséges, dolgozni akaró és tudó emberekre van szükség.
Annak a valószínűsége, hogy egy magyar nő vagy férfi 65. életévének betöltése előtt szív- és érrendszeri, daganatos vagy emésztőrendszeri betegség miatt meghal, lényegesen magasabb, mint az unió régi tagországában élőknél - mondta Ádány Róza. A professzor kiemelten fontosnak tartja, hogy a kormányzat idén uniós támogatással két, a népegészségügyi szolgáltatások színvonalát javító programot indított, és ennek része a daganatos megbetegedések szűrésnek hatékonyabbá tétele is.
A szakember szerint elhatározás, politikai támogatottság és pénz kérdése, hogy jelentősen javuljanak a nem fertőző betegségek okozta halálozás mutatói. Példaként a fertőző betegségek okozta halálozás magyarországi adatait említette, amelyek - a korábbi erőfeszítéseknek köszönhetően - kedvezőbbek, mint az uniós átlag.
Link: weborvos.hu