Bezár

Internet

Az egyetem kiváló hallgatóit díjazta a Sófi-alapítvány

Az egyetem kiváló hallgatóit díjazta a Sófi-alapítvány

2017. március 28.
3 perc

Sófi József, a fiatal tehetségeket támogató alapítvány alapítója szerint az idei évben kifejezetten nehéz dolga volt a bírálóknak, ugyanis számos kiváló hallgató pályázta meg a Sófi-ösztöndíjat. A SZEGEDma.hu hírportálon már hagyomány, hogy a díjazottakat külön cikkekben mutatjuk be.

A fődíjas hallgatók
Baracskai Judit a Zeneművészeti Kar másodéves operaénekes mesterszakos hallgatója művészeti tevékenységével nyerte el a Sófi-díjat. Egyebek mellett megnyerte a Simándy József Nemzetközi Énekverseny I. díját, a III. Vera Kovac Vitkay Nemzetközi Énekverseny első és fődíját is 2016-ban. Számtalan külföldi fellépésen van már túl, valamint a Kincsem című magyar filmben is szerepel.


Iván Sára zeneszerző, a Zeneművészeti Kar operaének-művész mesterszakos hallgatója. Ő az „Ez történt Bécsben” című operett zeneszerzője és szövegkönyvének szerzője, mely darab ősbemutatójára a Szegedi Nemzeti Színházban került sor még 2015 januárjában. A Temetés (zenekari fantázia) művét és Juhász Gyula verseire komponált Tiszai-dalciklusát önálló zeneszerzői est keretében bemutatták a Művészetek Palotájában.


Mészáros János a Természettudományi és Informatikai Kar másodéves mesterszakos vegyészhallgatója, kutatási témája a potenciálisan rákellenes organoródium-komplexek oldatkémiája.


M. Tóth Orsolya, aki a korábbi években szintén díjazott volt, az Általános Orvostudományi Kar hallgatója, témája pedig az agyi vérkeringés szabályozásának, törvényszerűségeinek vizsgálata állatkísérletes modellen.


Paluch-Kujáni Éva Yvett a Bölcsészettudományi Kar másodéves mesterszakos régésze, aki a Kárpát-medence és a Barbarikum késő császárkori populációjának biológiai rekonstrukciója és régészeti hagyatékát, különös tekintettel a csonttuberculosis tér- és időbeni vetületét és az ezzel összefüggésben lévő hitvilág kimutathatóságát kutatja.


A különdíjas hallgatók
Balla Viktória másodéves mesterszakos a pszichológia szakon, a Bölcsészettudományi Karon. Kutatási témája a predikciós folyamatok idegrendszeri korrelátumai a vizuális modalitásban egészséges és szkizofréniás személyeknél, illetve a délutáni alvás hatása az emlékezeti rögzülésre. Csákány Lóránt az Általános Orvostudományi Karon tanul, kutatási területe a keringési zavarok hatásának vizsgálata az endotheliális glycocalyx integritására. Egyebek mellett őt a fotózás is érdekli, 62 díjat nyert eddig nemzetközi és hazai fotópályázatokon. Kovács Balázs a Bölcsészettudományi Kar másodéves mesterszakos némettanár szakos hallgatója, aki az európai múlt idők nyelvtipológiai vizsgálja.

Nyerki Emil elsőéves mesterszakos hallgató a Természettudományi és Informatikai Kar info-bionika mérnök szakán. Ő a laktóz szenzor előállítása LacI-GFP fúziós fehérjével témájában kutat. Szepes Borbála az Általános Orvostudományi Kar hallgatójaként a kísérletes agyi képalkotást vizsgálja iszkémiás stroke modellben, Szili Petra a Természettudományi és Informatikai Kar másodéves mesterszakos biológushallgatója pedig az antibiotikum-rezisztencia kialakulását tanulmányozza genommódosítási módszerek segítségével.


A Sófi-alapítvány minden évben külön díjjal jutalmazza a tehetséges mesterszakos és doktori iskola biológushallgatóit. Szili Petra idén kategóriája fődíját is elhozta, mellette Nyúl-Tóth Ádám kapott még elismerést, akinek kutatási témája a neurovaszkuláris egység működése fiziológiás és patológiás körülmények között.


Link: szegedma.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek