Bezár

Internet

Anyagtudományi felületvizsgáló központot lesz a Szegedi Tudományegyetemen

Anyagtudományi felületvizsgáló központot lesz a Szegedi Tudományegyetemen

2017. március 31.
2 perc

Magyarországon hiánypótló és nemzetközileg is kiemelkedő anyagtudományi felületvizsgáló központot alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) uniós támogatással – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A 672 millió forintból kialakítandó központnak köszönhetően új kutatási irányok nyílnak meg a szakemberek előtt. A támogatásból olyan műszerparkot vásárolnak, amelynek egy része Magyarországon hiánypótló, másik része pedig nemzetközi szinten is kiemelkedő színvonalú.

A Szegeden anyagtudományi területen működő kutatócsoportokban egyrészt különböző nanoszerkezeteket állítanak elő, illetve ezek jellemzését végzik el. Eddig nem volt lehetőségük arra, hogy in situ vizsgálják e nanoszerkezeteket, vagyis magáról a kémiai folyamatról és az abban résztvevő határfelületek tulajdonságairól annak lezajlása közben kapjanak információkat.

A központban számos új eszközt használhatnak majd a kutatók: a többi közt atomi rétegleválasztásra alkalmas készüléket, illetve egy Európában is egyedi folyadék- és gázfázisú vizsgálatokat közvetlenül az elektronmikroszkópban lehetővé tevő reakciócella-családot. A SZTE kutatói olyan modellrendszereket és gyakorlati felhasználással is kecsegtető nagyfelületű anyagokat állíthatnak elő és vizsgálhatnak, amely eddig nem volt lehetséges. A kutatások során garantáltan ugyanarról a térrészről nyernek egy időben topográfiai és kémiai információt. A 2020 elejéig tartó projekt során úgynevezett tiszta labort is létrehoznak, ahol a szálló részecskék koncentrációja kellően kicsi ahhoz, hogy ne zavarják a felületi struktúrák kialakítását és vizsgálatát.

Kónya Zoltán professzor, a projekt szakmai vezetője úgy fogalmazott, a Magyarországon egyedülálló eszközparkkal egyszerűnek tűnő kérdésekre kaphatnak új válaszokat a szakemberek; olyan alapvető rendszereket vizsgálnak majd újra, amelyről már nagyon sok tudást gyűjtöttek össze, de a friss eredmények új irányokba terelhetik a kutatások menetét.


Link: magyaridok.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek