Bezár

Internet

Szegeden tanácskoznak a világ mikrobiológusai

Szegeden tanácskoznak a világ mikrobiológusai

2016. július 07.
1 perc

A napjainkban egyre komolyabb egészségügyi problémát jelentő patogén gombák okozta megbetegedések a témája az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának Mikrobiológiai Tanszéke által ötödik alkalommal megrendezett, Közép-Európai Mikológiai Nyári Iskolának.

A július 9-ig tartó nemzetközi nyári iskola résztvevői az ilyen jellegű megbetegedésekkel kapcsolatos legújabb molekuláris biológiai, immunológiai és klinikai diagnosztikai eredményekről tájékozódhatnak.


Az előadásokat a szakterület legelismertebb szakemberei tartják, többek közt a párizsi Pasteur Intézet, a Bécsi Orvostudományi Egyetem, a skóciai Aberdeen Fungal Group, a Göttingeni Egyetem, illetve a németországi Hans Knöll Intézet vezető kutatói. A tudományos tanácskozás rangját jelzi, hogy ebben az ében Brazíliából és Mexikóból is köszönthetünk meghívott előadókat, akik Európában kevésbé kutatott gombakórokozókkal kapcsolatos eredményeikről fognak beszámolni.


A rendezvényhez kapcsolódik a 2. Rising Stars in mycology workshop, ahol a résztvevők a kutatói pálya olyan kihívásairól hallhatnak, amelyek nem minden esetben kapcsolódnak szorosan a tudományhoz, mint pl. tudományos közlemények és bemutatók elkészítése vagy pályázatok írása.


A rendezvény az utóbbi években a gombafertőzésekkel foglalkozó szakterület egyik legelismertebb európai fórumává vált, hozzájárulva nemcsak az Egyetem, hanem a város tudományos életének gazdagításához is.


Link: szeged.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00

Kapcsolódó hírek