Bezár

Internet

Nanoszerkezeteket vizsgáló kutatás indult a szegedi egyetemen

Nanoszerkezeteket vizsgáló kutatás indult a szegedi egyetemen

2016. október 25.
2 perc

Nanoszerkezeteket vizsgáló négyéves, 791 millió forintos költségvetésű kutatási program indult uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). A projekttől többek között a megújuló energiákat kiaknázó technológiák fejlesztését várják.

Kónya Zoltán, az SZTE Kémiai Intézetének vezetője a programról tartott keddi tájékoztatón elmondta, hogy Szegeden több anyagtudományi és felületi jelenségeket vizsgáló kutatócsoport szerzett már nemzetközi elismerést munkájával.


Nanoszerkezetek a természetben is előfordulnak, a mesterségesen előállított anyagokkal azonban a hétköznapok során is találkozhatunk például teniszütőkben vagy horgászbotokban. A szegedi kutatócsoportok összefogásával megvalósuló program során akár már ismert nanoszerkezetek összekapcsolásával olyan új anyagokat kívánnak létrehozni, amelyek egyedi tulajdonságokkal rendelkeznek, így alkalmazhatók például energiatárolásra – magyarázta a professzor.


A projektet a tudományos célon túl szeretnék a kutatói utánpótlás nevelésére is fölhasználni, segítve a tehetséges fiatalok pályán maradását és hazai boldogulását. A professzor reményei szerint a következő három-négy évben 20-25 doktori értekezés születhet a fiatalok által elvégzett munka eredményeként.


Janáky Csaba, az SZTE és a Magyar Tudományos Akadémia foto-elektrokémiai kutatócsoportjának vezetője kifejtette, hogy a szakemberek évtizedek óta vizsgálják a napenergia tárolásának lehetőségeit kémiai kötések formájában. Ilyenkor valamilyen kis energiatartalmú anyagot alakítanak napenergia segítségével nagy energiatartalmúvá. Ez lehet hidrogéntermelés vagy például szén-dioxidból valamilyen hasznos tüzelőanyag előállítása.


A tapasztalat az, hogy egy-egy anyag, katalizátor nem alkalmas arra, hogy kellően nagy hatásfokkal, stabilan és szelektíven dolgozzon, vagyis csak a felhasználni kívánt termék keletkezzen a folyamat során. Az elkövetkező évek feladata az, hogy a katalizátorok funkcióit elválasszák egymástól, és egy komponens legyen felelős egy feladatért, ahogy az a természetben is zajlik – mondta a kutató.


Link: innoportal.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek