Bezár

Internet

Amerikai vadászpilótákat operálnak a találmánnyal

Amerikai vadászpilótákat operálnak a találmánnyal

2016. augusztus 29.
3 perc

A szegedi egyetemen végzett, és egy konferenciának köszönhetően most ismét itt találkozott az a két magyar szakember, akik hatalmas áttörést hoztak a lézeres szemműtétek terén. Találmányukat ma már amerikai vadászpilóták látásjavítására is használják. Ők az egyetlenek, akik magyarként jelentős egészségügyi fejlesztést tudtak véghezvinni.

– Tibor most tartotta akadémiai székfoglaló beszédét, én pedig elkísértem, hogy szurkoljak neki – magyarázta Nagy Zoltán Zsolt, hogyan kerültek Szegedre, a Magyar Fizikus Vándorgyűlésre. Ők ketten olyasmit valósítottak meg, ami magyaroknak még sohasem sikerült: találmányukból alkalmazott eszköz lett az egészségügyben, ráadásul olyan, amelyet a legmagasabb szinteken használnak.

Tökéletesebb műtétek


Juhász Tibor találmányának lényege, hogy egy látáskorrekcióra kifejlesztett lézeres gépet továbbfejlesztve alkalmassá tett szürkehályog-műtétek elvégzésére is. – A femto lézer sebet készít a szaruhártyán, megcsinálja a szemlencsenyílást és végül a lencse darabolását is. Ez a három kritikus lépésük ezeknek a műtéteknek, azzal pedig, hogy ezt gépesítettük, tökéletesebbé vált a műtét kivitelezése – magyarázta a kaliforniai egyetem professzoraként dolgozó magyar fizikus.

Az eszközzel 2008-ban végezték az első műtétet – Magyarországon. Mi több, az összes operáció itthon történt, amelyek alapján befogadták mint új operációs eljárást. Ezeket Nagy Zoltán Zsolt és csapata végezte Budapesten, a klinikavezető professzor operált a géppel először.

Szegeden jártak egyetemre


– Mindenkinek van jó és rossz napja – betegnek és orvosnak egyaránt. A gép segítségével viszont konzisztens eredményeket kapunk, amelyek ráadásul jóval jobbak, mint amit a hagyományos műtéti eljárással lehet elérni – fogalmazott a SOTE Szemészeti Klinikájának igazgatója. Hozzátette: ez fontos, hiszen a betegek egyre igényesebbek, és a szürke hályog ma már nem csak az idősek betegsége.

A szegediek különösen büszkék lehetnek erre a találmányra, hiszen mindkét professzor a szegedi egyetem hallgatójaként kezdte pályafutását, a fejlesztőcsapatban pedig most is több szegedi fizikus dolgozik – köztük Szabó Gábor, az SZTE rektorának tanítványai.

– Az informatikai jellegű találmányokon kívül korábban nem volt magyar fejlesztés, ami elterjedt volna a világon. Ráadásul ez a siker többszörösen is értékelendő, hiszen egy ilyen berendezés kifejlesztése sokáig tart, sok pénzbe kerül, és nagy az esély rá, hogy elbukik – fogalmazott Szabó Gábor.

Csak egy darab van belőle Magyarországon


A második generációs lézertechnológiával 2011-es bevezetése óta már több mint egymillió műtétet végeztek el a világon. Csak ezzel lehet operálni például az amerikai haditengerészet vadászpilótáit, hiszen kevesebb műtéti kockázattal és gyorsabb felépüléssel lehet számolni ennél a típusú műtétnél. Magyarországon egyelőre egy darab gép van, a SOTE szemklinikáján, a magyar találmánnyal végzett operációkat ugyanis az OEP nem támogatja. Szabó Gábor rektor kérdésünkre azonban azt mondta: bár a betegek még nem biztos, hogy megengedhetik maguknak az ezzel a géppel végzett operációt, tudományos munkára viszont lehet, hogy megérné Szegedre is hozni egyet belőle. – Már csak azért is, mert itt egy helyen van optika, lézerfizika és szemészet, ami nagy előnyt jelent – tette hozzá.

Két új eljáráson dolgoznak


Juhász Tibor és Nagy Zoltán Zsolt jelenleg is a lézeres szemműtétek fejlesztésén dolgoznak. Az egyik a szaruhártya elvékonyodásával járó betegség gyógyítását célozza egy gyűrű behelyezésével – ehhez ezredmilliméteres precíziós vágásokra van szükség. A másik szembetegség, amit a lézerkészülékkel gyógyítanának, az úgynevezett öregszeműség, vagyis amikor valaki csak szemüveggel tud olvasni. Ezt egy szaruhártya-állományba ültetett lencsével orvosolnák, amely úgy fókuszálja a fényt, hogy tökéletes látást biztosítson. Ezeknek az operációknak a kipróbálását szintén Magyarországra szeretnék hozni.

Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek