Bezár

SZTEhírek

Hajnal Katalin

Hajnal Katalin, a SZAB díjnyertes gimnazistája a végtelenül ehető sütiről és az inspiráló iskoláról

Hajnal Katalin, a SZAB díjnyertes gimnazistája a végtelenül ehető sütiről és az inspiráló iskoláról

2022. november 08.

Hajnal Katalin, a szegedi Tömörkény István Gimnázium humán tagozatos végzős diákja A végtelen című matematikai dolgozatával nyert első helyezést a Szegedi Akadémiai Bizottság és a Szegedi Tudományegyetem pályázatán. A Magyar Tudomány Ünnepén vette át a díjat, majd bemutatta pályamunkáját az akadémiai ünneplő közönség előtt. Előadása után beszélgettünk, és eközben egyre nyilvánvalóbb lett, mekkora kincs egy fiatal tanuló intellektuális kíváncsisága. Jobb szemléltetés nem is kellett arra, hogy kiket bátorít pályázataira a Szegedi Akadémiai Bizottság.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Mindjárt az elején magyarázatra szorul, hogy a humán osztályból miért egy matematikai fogalmat választott a pályázatra.

– Mert érdekes, szinte átélhető történetszerű paradoxonok, gondolatkísérletek kapcsolódnak hozzá. A végtelen nem teljesen matematika, kell hozzá filozófia is. Éppen kapóra jött, hogy valóban tanulok is filozófiát. Tavaly óta a humán tagozatról matematika fakultációra járok, ott volt először szó a végtelenről. A végtelen sorozatokról tanultunk, és dr. Máder Attila matematikatanáromnak az volt az első kérdése, hogy ha van egy kedvenc süteményünk, hogyan tudjuk megoldani, hogy végtelen sokáig ehessük? A válasz az, hogy mindig csak a felét kell megenni. Ha tudnánk felezgetni, akkor örökké ehetnénk.

– Ez valóban átélhető történet, és a filozófiája sem utolsó. Zénon meg bajlódhatott Achilleusszal és a teknőssel...

Zénon és a paradoxonjai a filozófiaórán is előkerültek. Éppen azt tanultuk, hogy a filozófiai iskolákhoz csak erős matematikai tudással lehetett bekerülni.

– És ön hol készül továbbtanulni?

– A Szegedi Tudományegyetemre készülök, tanári szakra, elsősorban matek-magyar szakra adnám be a jelentkezést, ha lesz ilyen. Van olyan egyetem, ahol van, nálunk eddig még nem volt. Szegedről semmiképpen sem szeretnék elmenni.

– Mit szól a környezete matematikai tudásához?

– Sokat inspirálódtam a környezetemből. Ha nem megyek el a fakultációra, ha matektanárom, dr. Máder Attila nem így tanítja a matematikát, biztosan nem írok ilyen pályázatot. Mindenféleképpen kellett az, hogy a középiskola megszerettesse velem a tantárgyat. Ez az osztályfőnököm érdeme. Miltner Tímea tanárnő tanított a gimnázium első két évében. Ezután az első lépés az volt, hogy 9. és 10. osztály után felvettem a fakultációt. Mert fakultáció nélkül alapvető dolgokat, például bizonyítás nem tanultam volna. Anélkül nehéz lett volna. De kellett hozzá az a löket is, amivel úgy gondoltam, hogy van annyi tudásom, hogy van értelme elkezdeni a pályázatot. Az már más kérdés, hogy a végére esélytelennek éreztem.

– Az iskola mellett készült a pályázatra?

– Iskolaidőben találtam meg a kiírást, de akkor éppen egy előrehozott érettségire készültem, és teljesen megfeledkeztem róla. Nyáron jutott eszembe újra, és nekiültem. Először a pályázat magyaros részét néztem meg, mit is lehetne onnan megírni; de nem tetszett, hogy előírták a témákat. Olyan dolgozatot akartam, ahol tényleg azt tudom kifejteni, amit szeretnék. Sokkal könnyebb azon a pályamunkán dolgozni, ami valóban hozzám közel álló. Persze, akaraterő is kellett hozzá. Nyáron sokszor azt éreztem, úgysincs esélyem a pályázaton; miért pont az én munkám ütné meg a mércét. Szóval az esélytelenek nyugalmával adtam be.

– A pályázat és az előadás sikere meggyőzte arról, hogy nem volt esélytelen?

– Óh, hát előtte azért nagyon izgultam, főleg, hogy ki is kellett állni előadni, de úgy voltam vele, most legalább meggondolhatom, tényleg tanár akarok-e lenni.

Hajnal Katalin

– Hogyan készült fel, mit olvasott előtte?

– Előbb volt meg a koncepcióm, hogy a végtelenről írok. Ez érdekelt, de sokat kellett olvasni hozzá. Több internetes forrást felhasználtam, több nyelven is kerestem a neten, és emellett jópár könyvből elolvastam az idevágó részeket. Amikor összegyűlt az anyagom, összefoglaltam.

– Sokat könyvtárazott?

– Szerencsére otthon bőven találtam olvasnivalót, főként hogy apukám matematikus. Ő adta a kezembe, hogy ezeket olvassam el, dolgozzam fel – aztán, mondta, én úgyis jobban le tudom írni, mert a suliban magyaros vagyok. Így kialakult egy váz, onnantól pedig már sokkal jobban láttam, mire kell még rákeresnem, mit részletezzek. Amúgy otthonról semmilyen matematikai nyomás nincs, ez látszik abból is, hogy humán tagozatra mentem. A történet korai előzményeihez tartozik, hogy az óvodában gyűlöltem a matematikát, és féltem is tőle. Az általános iskolában egyszerűen csak nem szerettem. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy nem is voltam belőle jó. Aztán nyolcadiktól ez megfordult. Az osztályomat ekkor egy évig Konfár László tanár úr tanította. Ő volt az első, aki azt mondta a tanáraim közül, hogy igenis van érzékem a matekhoz. A középiskolában pedig határozottan megkedveltem; ezért is jelöltem meg a fakultációt. Itt éreztem rá, hogy tényleg nagyon jó.

– Azt mondta, többnyelvűen keresett?

– Mondjuk úgy, hogy próbálkoztam az angol oldalakkal. Kisebb-nagyobb sikerrel. Ezenkívül spanyol forrásokat keresgéltem, és mondatról mondatra fordítottam.

– Ezt a két nyelvet tanulja a gimnáziumban?

– Ott az angol mellett elsősorban latinul tanulok, mivel a humán osztályban ez heti 3 órával az órarendben van, én pedig a matek mellé a latint is felvettem fakultációnak, úgyhogy már 5 órában tanulom. Eredeti latin műveket, például Vergiliust vagy majd idén Senecát is fordítunk, és filozófiával is foglalkozunk. Most éppen a római epikureista filozófiát vesszük, Lucretius Venus-himnuszát fordítjuk. Viszont a digitális oktatás alatt eldöntöttem, hogy kell a spanyol is. De ezt csak otthon, magamban tanulom.

– Latin nyelv, klasszikus művek, matematika – kíváncsian kérdezem, mit szeret olvasni?

– Vegyesen olvasok sok mindent, nehéz megmondani, mi a kedvencem. Szeretem a detektívregényeket, Agatha Christie regényeit és Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes-történeteit például. Szeretem Ottlik Gézát, az Iskola a határon kedves olvasmány volt, s aztán a Buda című folytatása is. Böszörményi Gyula ifjúsági könyveit is mind elolvastam, és most pedig P. G. Wodehouse iskolai novelláit olvasom. Ezt a latin miatt még közelinek is érzem, mert Aeneas-témájú dolgozatokat írnak benne. De Robert Musiltól a Törless iskolaévei is nagy hatással volt rám. A pályamunkám bevezetőjét is egy ebből vett idézettel kezdtem. Az egyik résznél Törless pont a végtelen furcsaságain filozofál, úgyhogy még kapóra is jött.

– Biztosan természetesnek érzi, de nekem feltűnt az előadásában, hogy milyen világosan és összefogottan fogalmaz szabad beszédben is.

– Én még az a fajta diák vagyok, aki a szóbelit jobban szereti az írásbelinél. És ebből adódóan azt, amit kigondolok, talán ki is tudom szépen fejezni. Persze csak akkor, ha van hozzá elég merszem és az izgulástól nem remeg túlságosan a hangom.

– Még? Vagyis azt érzékeli, hogy szegényedik a kommunikáció?

– Igen, valamennyire persze. Csakhogy én szerencsés módon nagyon jó iskolai környezetbe járok. Így ott ez kevésbé van jelen a mindennapjaimban.

– Az internetes nyelvhez mit szól?

– Keveset használom, mivel a közösségi oldalakon csak annyit vagyok fent, amennyi a kapcsolattartáshoz kell. Facebookom is inkább azért van, hogy az osztálytársakkal kapcsolatban legyek. Különben, hogy őszinte legyek, nem érzem, hogy erre szükségem lenne.

– A digitális oktatás idején erre azért biztosan szükség volt.

– A covidot digitális oktatásban töltöttük. Alig csöppentem bele a gimnáziumba, a kilencedik második félévét, majd szinte az egész tízedik osztályt képernyő előtt töltöttem. Igyekeztem félretenni a körülményeket, és lelkiismeretesen készültem. Az egészből valahogy mégis hiányzott a személyes élmény. Teljesen más volt, mint amit azóta, vagy éppen az előtt kaptam a tanáraimtól. Ugyanaz maradt a tanár, de teljesen más jött át tőle. A társaimmal ugyanígy volt. A covid alatt, ha Messengeren ráírtam az osztálytársamra, hogy figyelj, nálad bejön-e az óra, vagy nálam van baj az internettel, az egészen más volt, mint most, hogy minden órán mellette ülök.

SZTEinfo - Panek Sándor

A fotókon: Hajnal Katalin, a Szegedi Akadémiai Bizottság pályanyertes gimnazistája - Fotó: Sahin-Tóth István

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek