Az Új Egyetem elnevezésű újságnak az „Egy Gólya levelei” című sorozatában a 110 évvel ezelőtti téli vizsgaidőszak nehézségeiről és sikereiről is beszámol az ismeretlen kollokváló.
„Most már új életet kezdek, meguntam a sok mulatozást s bizony sokat is tapasztaltam. A kollégák csak akkor beszélnek az emberrel, amikor pénze van; máskor nem is ismernek reá. Elhatároztam, hogy ezután kizárólag a tudománynak élek. (…) Nagyon nehéz a római jog. Egy pár nap múlva kollokválok. (…)
Zsivió!!! Kész vagyok!!! Kollokváltam, ez a beszéd! (…) Holnap vonatra ülök, várjanak az állomásnál. Mamát kérem, hogy vacsorára jó csirkepaprikást és füstölt kolbászt készítsen, azt hiszem, megérdemlem. (…)”
Az SZTE elődintézményéhez, a kolozsvári magyar tudományegyetemhez kötődő újságban bukkantunk karácsonyváró versre is.
A SZEGEDI EGYETEM BETLEHEMI TÖRTÉNETE
Azt is mondhatnánk: „minden szentnek maga felé hajlik a keze”, mert az Új Egyetem című „szépirodalmi, társadalmi, művészeti és ifjúsági folyóirat” I. évfolyamában, az 1910. december 10-i lapszámban a főszerkesztő saját költeményét is közzétette. Íme:
„Szegedy Lajos: Karácsony felé
Csalogató, álnok,
Színes, hazug álmok
Titkos bálványozója árva lelkem,
Folyvást magasba tör
És mégse' juthat föl,
A porba hull le törten, szárnyaverten.
A tünő évekkel,
Vergődő lélekkel
Várom mindegyre jobban a Karácsonyt.
Az igért megváltást,
Vajjon hoz-e áldást?!
Vagy csak tömjént, myrrhát puha szép bársonyt,
Várom mindegyre jobban a Karácsonyt.
Templom lesz kis szobám,
Hiszek és ostobán
Nagy álmok megvalósulását várom,
Hivő gyermekésszel,
Munkálkodom hévvel
A százszor összeomlott kártyaváron:
– Egy szép fehér Karácsony jöttét várom.”
„Angyalok futása” címmel a 65 évvel ezelőtti Szegedi Egyetem utolsó számában – 1955. december 28-án – jelentette meg elbeszélését Moldovay Győző. A hódmezővásárhelyi születésű újságíró és költő a betlehemezés szokásának elemeit idézve kezdte novelláját.
„A HETEDIK HÁZ jégvirágos ablaka se könyörült rajtunk azon az estén, hiába kántálta oly szépen a rigmust Imice, az orra tövébe ragasztott csulabajúsz alól. Kattyogtunk hát tovább, hóban, fagyban, iszánkodva néha egyet-egyet a jeges gyalogúton. Elöl a két angyal a betlehemmel. Utánuk a juhász, a csikós, a lógónyelvű ördög, majd még egy pásztor, szőrére fordított rissz-rossz subában. (…)”
Még az ördög rigmusát is szövegébe emelte a szerző.
„(…) Az ördög pedig ijesztgette őket, fennen fújva a maga pergő szózatát:
Én kicsike legény,
lapos, mint a lepény,
befittyennék hozzátok,
ha egy garast adnátok.
Ha nem adtok,
ördögséget tudok.
Közületeket hármat
mindjárt elragadok.
Ilyesmit habrigyált, most már derültséget csiholva Kovács Dade, és libegtette piros papírnyelvét, s csörgette a kutya-láncot is (…)”
A történet folytatásában az „ivónak” nevezett kocsmába keveredő betlehemező legények belebotlottak „a rettegett ellenlábasok” csapatába.
„(…) Mi egy pillanatig csak álltunk a szikrázó havon, hálóingekből készült angyalköntösünkben, hanem aztán, mikor egy rettentő botütés szinte kettészelte a betlehemi tornyos istállót, akkor már én is azt indítványoztam csöndesen Beller Karcsinak, hogy jó lesz elpályázni, mert ezek nem bolhára vadásznak itten.
S nekiiramodtunk fák körül cikázva, árkon, bokrokon átal. Amerre legsűrűbb volt a setét, s amerről a legkevesebb nesz hallatszott. (…)”
A polgáriba járó atléta „ellenlábasok” elől futásnak eredt kisdiákokból álló betlehemi menet végül ismét összeverődött. Köztük „(…) Csubi, s fájdalmas pofával halászta ki a fél betlehem mohacsörmelékéből a kettétörött Józsefet, lecsavart fejű hitvesét, Máriát, és a míves kis jászolt.
A Jézuskát már nem lelte meg...” – zárult a 65 évvel ezelőtti egyetemi lap karácsonyt idéző novellája.
 |
| Karikatúra a Szegedi Egyetem című lap 1970. decemberi számából. |
 |
| A Szegedi Egyetem 1980. decemberében mellőzi a karácsonyi üdvözletet. |
FORRONGÓ DECEMBER
A romániai forradalomról is megemlékezik a 30 évvel ezelőtti, 1990. december 8-i Szegedi Egyetemben megszólaltatott medikus. Az „Erdélyi hallgatók a SZOTE-n” című cikkből kiderül:
„Az idei tanévben a szegedi felsőoktatási intézményekben – mind az ország több más egyetemvárosában is – nagyszámú, határon túlról érkezett magyar nemzetiségű fiatal kezdte meg tanulmányait. Elsősorban Erdélyből érkeztek, de jöttek Kárpát-aljáról és a Felvidékről is. Itt tanulásuk lehetőségét nem államközi szerződések tették lehetővé, hanem a magyar minisztérium, illetve egyetemek, főiskolák toleranciája, jó szándéka. Mivel nem hivatalosan érkeztek a szomszédos országokból, hazájuk ösztöndíjat sem biztosított számukra, ezért megoldandó feladat volt tanulmányaik finanszírozása. Az országos alapítványok – a Kemény Zsigmond, Illyés Gyula, Határon Túli Magyarságért Alapítvány – mellett két szegedi intézmény is, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem és a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola anyagi alapot teremtett a magyar nemzetiségű fiatalok ösztöndíjas továbbtanulásának elősegítésére. (…)”
A medikusok közül két elsőéves hallgatót is megszólaltatott cikkében Kis Gábor.
„Említetted, hogy Marosvásárhelyről érkeztél. Miként élted át a decemberi forradalmat (…)?” – kérdezte az újságíró György Katalintól. A „SZOTE, ÁOK I. éves” egyetemista 1989 utolsó hónapjára visszaemlékezve azt mondta: „A forradalom csodálatos karácsonyt hozott el. Fantasztikus érzés volt, amikor a magyarok és románok egymás kezét fogva vettek részt Vásárhely főterén hálaadó istentiszteleten. (…)
„Boldog Karácsonyt!” köszöntő-montázzsal jelentkezett a Szegedi Egyetem 2000. december 12-i száma.
„(…) Miután feldíszítettük a fát, elsötétítettünk mindent és feltettük a Tesla lemezjátszóra az egyetlen karácsonyi dalokat tartalmazó bakelitünket, felkapcsoltuk az izzókat. Sárga, zöld, piros és kék fények világították meg a túlzsúfolt fát, az ezüst- és aranyszalagokat, a jég-csapokat, a mikulásokat, a szaloncukrokat. Néma csendben csodáltunk, majd bement ki-ki a maga szobájába és előhozta az ajándékokat. (…)” – adta közre „Szir” családi karácsonyi emlékeit „Igaz történet” címmel.
Az SZTE kommunikáció szakos hallgatói által írt és szerkesztett „Kulturális-közéleti kéthetilap” nagyító alá teszi a karácsonyi ünnepkört.
„Fogyasszatok!!!” – írta 20 éve Fazekas Gábor: „A régiek Szentestén állították fel a karácsonyfát, aztán Vízkeresztig díszhelyen állt. Mindenkinek egy darab, valódi fatörzsből és kisezer valódi tűlevélből álló fenyőfája, vagy borókája volt. Karácsonyfát sehol máshol nem is találtak akkor az emberek, csak otthon, a családban és a templomokban. A gyerekek Ádám-Éva estéjén nagyot ámultak az almát, diót, kockacukrot lógató fán.
Ma a gyerekek nem ámulnak egyáltalán, se kicsit, se nagyot, alkalmunk sincs rá, már szenteste előtti hetekben több karácsonyfát látnak, mint tévébeli gyilkosságot. A karácsonyfák élete is összekavarodott: már nem Szentestétől Vízkeresztig, hanem november elejétől Karácsonyig állnak. Logikus: nekünk már nem lélekben, csak anyagiakban kell készülnünk a Karácsonyra. Az anyaggyűjtést pedig sose lehet elég korán elkezdeni. Javaslom, hogy jövőre már Vízkeresztkor állítsunk a terekre, áruházakba műfenyőket, hogy egész tavasszal, nyáron és ősszel szem előtt legyenek, szereljünk rájuk hangszórókat, hogy figyelmeztessenek: „Gondoljatok szeretteitekre! Fogyasszatok! (…)"
„MESÉL AZ EST CSENDJE”
A „Kis karácsony, nagy karácsony…!” című cikk szerzője, aki cikke véggén önmagát „–bem–” szignóval azonosítha, az egyetemisták örök decemberi bánatának is krónikása:
„… Szeretjük a karácsonyt (gondolom, azért néhányan még szeretik), csak az ünnep varázsát rontja el a vizsgázás. Azért valahogy most is túléljük – ahogy eddig mindig. Nem is azért írtam, hogy a mostaniban valami váratlan és „nagy" dolog fog történni (talán semmi rossz), csak azért, mert úgy tűnik, egyre aktuálisabb. És így van módom minden kedves olvasónak szép ünnepeket és nagy kitartást kívánni! Emlékeztek a verssorra: „ILYENKOR DECEMBERBEN"?” – zárul a cikk Juhász Gyula: Karácsony felé című, 1902-ben született versére utalva.
A közelmúltat idéző, mert a 10 évvel ezelőtt – 2010. december 13-án – megjelent Szegedi Egyetem lapjai emlékeztetnek a Covid-pandémia előtti szokásainkra. Mert ilyenkor, decemberben a Szegedi Tudományegyetemen hagyomány, hogy átadják a hallgatói díjakat, ünnepel az SZTE Alma Mater, a TIK ünnepségeire látogat a Mikulás…
A 110 éves költeménnyel indított időutazást a 10 éves egyetemi lapban lelt Molnár-Tóth István: Mesél az est csendje című versével zárjuk:
„Az éjszaka
Puha álmokból szőtt sziget
S a csillagok fénye
Mind felénk integet
A Hold ezüst magánya
Vágyaink falak nélküli vára
Angyalok hangja
Fülünkbe súgja, hogy hátha:
Ember! – szeretettel tekints a másikra
Engedd, hogy a holnap gyermekei
A béke virágjának magját
Föld testében elhinthessék...”
SZTEinfo – Összeállította: Újszászi Ilona
Illusztrációk: SZTE Klebelsberg Könyvtár
Az SZTE Hírportál Egyetemtörténet rovata itt elérhető.
Korábban írtuk az egykori szegedi egyetemi hallgatókról:
1956. október 20.: „a MEFESZ szikrát adott a forradalmi eseményeknek”
1956. október 16. „A szegedi MEFESZ igaz története”
„Szent-Györgyi Szegeden az egyetemi ifjúságnak is ideálja lett”
Építőtáborok kora – a Hanság lecsapolásától a rostocki kikötő építésééig
Árvízveszély! – 1970 nyarán egyetemisták, oktatók segítettek a Tisza-parton
Öregdiákok búcsúztatója a szegedi egyetemen anno és most
A világháborús tanévekben és a „győzelem napjain” a szegedi egyetem
A „Boszorkánypertől” a „Ki Mit Tud?”-ig: országos sikereket arattak az SZTE egykori néptáncosai
A szegedi Egyetemi Színpad állt a magyar amatőr színjátszó mozgalom élén
11 vers a szegedi egyetem egykori és mai polgáraitól az április 11-i költészet napi ünnepen
Egyetemisták és professzorok a Dugonics téri szerkesztőségekben és kávéházban
13+1 szépírás a szegedi egyetemhez kötődő lapokban
Identitások fogságában – Radnóti Miklósra emlékezünk
