kiemelt_Borze_foto

Több mint 70 kiállító az SZTE Tavaszi Állásbörzén

Felkészítő napok, élőkönyvtár, több mint 70 országos és regionális cég, multinacionális és hazai vállalatok és munkaerő-közvetítők várják április 5-én a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központba látogatókat. A felkészítő napok programjaira március 27-ig jelentkezhetnek az egyetemi hallgatók.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Tavaszi Állásbörzéje 2018. április 5-én, csütörtökön 9 órakor nyitja meg kapuit. Az érdeklődők felkészítő napokkal hangolódhatnak a régió legnagyobb álláskeresési fórumára: április 3-án és 4-én a személyes útmutatásoké és a készségfejlesztésé a főszerep.


esemenykepek_Felkeszito_Napok


Állásbörze Felkészítő Napok

Az SZTE Karrier Iroda tanácsadói az érdeklődési körnek és személyiségnek leginkább megfelelő pályairány kijelölésében, gyakorlati hely felkutatásában és az önéletrajz tökéletesítésében segítenek a jelentkezőknek, akik interjúhelyzetben is kipróbálhatják magukat tapasztalt HR szakembertől kapva értékes útmutatást. A felkészítő napok során lehetőség lesz a vezetői kompetenciák fejlesztésére és két egyedülálló módszer megismerésére: a fotóterápián alapuló, jobb agyféltekére ható módszer segít végiggondolni a jövőre vonatkozó célokat, álmokat, míg a Karrier Navigációs modell áttekinthetővé és megoldhatóvá teszi a karrier- vagy magánjellegű elakadásokat. A programok ingyenesek, azonban a kis létszámkeretek miatt előzetes jelentkezéshez kötöttek. Az SZTE-s hallgatók jelentkezését március 27-én 12 óráig várják a Karrier Iroda honlapján. Az Állásbörze napján, április 5-én, 10 és 14 óra között pedig olyan előadásokat szerveznek, amelyek révén a résztvevők képet kaphatnak a munkáltatók elvárásairól, kiválasztási szempontjairól. A meghívott HR szakemberekkel a hallgatóság áttekintheti az interjúra való felkészülés lépéseit, majd két interjút láthat, melyek végén külső szemlélőként közösen értékelik az előforduló hibákat. Az érdeklődők megismerhetik a hagyományos és a legtrendibb álláskeresési felületeket, a self branding és hiteles kommunikáció célravezető módjait is.


Több mint 70 kiállító várja az SZTE-s hallgatókat az Állásbörzén

A több mint 70 kiállító között regionális cégek, az ország legnagyobb multinacionális és hazai vállalatai, munkaerő-közvetítők és egyéb szolgáltatók várják az egyetem gyakornoki helyet kereső hallgatóit, leendő frissdiplomásait és minden olyan, már szakmai tapasztalattal rendelkező érdeklődőt, aki kíváncsi arra, hogy jelenleg milyen nyitott pozíciókat kínálnak a munkáltatók. Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Átriumában a cégek képviselői személyesen tájékoztatják a látogatókat a kínált pozíciók jellegzetességeiről, az elvárásokról, a jövőben várható gyakornoki- és munkalehetőségekről. Idén is lesz CV fotózás, grafológiai tanácsadás és karrier pizzával egybekötött céges bemutatkozás. A standokat lelkesen végiglátogató hallgatók számára a nap a JATE Klubban az Állásbörze Afterpartyval zárul.


Újdonság az Élőkönyvtár

Az Állásbörzén jellemzően az üzleti szféra szereplői jelennek meg, de a szervezők a kevésbé reprezentált, egyéb izgalmas munkaköröket is szeretnék bemutatni a hallgatók számára a személyes találkozás nyújtotta élményszerű formában. Az SZTE Karrier Iroda Élőkönyvtár programját az Állásbörze ideje alatt 14-16 óra között, a TIK I. emeletén rendezik meg. A hallgatók 5 fős csoportokban 30 perces turnusokban találkozhatnak egy-egy munkakör képviselőjével. A kötetlen beszélgetések célja, hogy a jelentkezők átfogó képet kapjanak az adott szakterület sajátosságairól, az előttük álló életpálya utakról, a mindennapok feladatairól, kihívásairól és örömeiről. A meghívott vendégek között rádiós műsorvezető, rendezvényszervező, projektmenedzser, kurátor, grafikus, kutató, élsportoló és pszichológus is lesz. A programra szintén március 27-én 12 óráig várják az SZTE-s hallgatók jelentkezését.


Elokonyvtar


További információk az SZTE Tavaszi Állásbörze programokról és a kiállítókról a www.sztekarrier.hu oldalon, illetve a rendezvény Facebook eseményében érhetőek el.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés