Bezár

Sajtószoba

weboldal_nyito_onlineszuloi

Online Szülői Értekezletet tart az SZTE

Online Szülői Értekezletet tart az SZTE

2021. február 04.
2 perc

2021. február 6-án Online Szülői Értekezletre várja a Szegedi Tudományegyetem az érdeklődőket. Az eseményt prof. dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese nyitja meg. Az ünnepélyes köszöntő után az érdeklődők megtudhatnak mindent a beiratkozás, felvételi eljárás menetéről, és az SZTE-n rejlő lehetőségekről.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

Online formában tartja meg a Szegedi Tudományegyetem 2021. február 6-án Szülői Értekezletét. Az érdeklődők tematikus chatszobákba kapcsolódhatnak be, ahol számukra releváns információkat tudhatnak meg az egyetem képviselőitől.

 

A szülőket, oktatókat, és a középiskolásokat 10 óra 30 perctől prof. dr. Gellén Klára köszönti. Az SZTE oktatási rektorhelyettesének általános tájékoztatójából mindent megtudhatnak az érdeklődők az SZTE előnyei mellett a nemzetközi EUGLOH konzorciumról is, amelynek öt külföldi egyetemmel együtt az SZTE is tagja. A tájékoztatóból kiderül, hogy milyen ösztöndíj lehetőségek állnak a diákok rendelkezésére a Szegedi Tudományegyetemen, legyen szó akár külföldi, akár hazai ösztöndíjakról.

 

11 órától tematikus chatszobákban várják az érdeklődőket az egyetemi képviselők. A párhuzamosan zajló online szobákban kérdezni lehet a hazai és határon túli diákok beiratkozásáról, de az érdeklődők feltehetik kérdéseiket a kollégiumokkal kapcsolatban is. A Szülői Értekezleten bemutatják az SZTE tehetséggondozó programját, a Junior Akadémiát, emellett pedig a hazánkban egyedülálló online oktatási platformot, a Coursera for SZTE-t is. Az online napon az egyetemi ösztöndíjakról is szó lesz, többek között az SZTE+ ösztöndíjról, melyet az egyetem a felvételiző diákoknak nyújt.

 

A Szegedi Tudományegyetem Magyarország magas presztízsű felsőoktatási intézménye, ahol 12 karon és a Tanárképző Központban zajlik a felsőoktatás teljes spektrumát lefedő minőségi oktatási tevékenység. Az SZTE az egyik legnagyobb hazai oktatási komplexum, amelyben 21 ezer egyetemi hallgató, köztük több mint 4000 külföldi fiatal gyarapítja tudását.

 

Bővebb információ az SZTE Online Nyílt nap oldalán érhető el.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek