Bezár

SZTEhírek

ajtk_karriernap1

20 éves a Kuncz Ödön Szakmai Gyakornoki Program – Karriernapot tartott az SZTE ÁJTK

20 éves a Kuncz Ödön Szakmai Gyakornoki Program – Karriernapot tartott az SZTE ÁJTK

2025. október 15.
8 perc

Az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar az egyetlen olyan fakultás Szegeden, amely önálló Karrier Irodát működtet. Az iroda szervezésében már másodszor tartották meg az ÁJTK Karriernapját 2025. október 14-én, ahol a hallgatók gyakornoki lehetőségekről érdeklődhettek, tapasztalt kollégákkal teremthettek kapcsolatot, egyéni coachingon is részt vehettek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE ÁJTK Karrier Iroda második alkalommal szervezte meg 2025. október 14-én az ÁJTK Karriernapot, amelynek legfontosabb célkitűzése, hogy az érdeklődő hallgatók és a jövőbeli kollégáikat kereső jogászok, cégek, intézmények és egyes jogászi hivatásrendek között hidat építsen, valamint hogy segítséget nyújtson a fiataloknak szakmai karrierjük elindításában.

ajtk_karriernap7_szervezok


A korlát, ami szegedi jogi karosok ezreit köti össze

– Nagy öröm számomra, hogy ma itt köszönthetem önöket, és örülök, hogy akarnak tenni a saját jövőjük, boldogulásuk érdekében – kezdte köszöntőjét Dr. Törőcsikné Prof. Dr. Görög Márta, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar dékánja. – A szegedi jogi karon van egy speciális gondolkodásunk. Értékként tekintünk a tudásra, etikára, hozzáállásra, alázatra, elkötelezettségre. Ezek az értékek összekötnek bennünket; a hallgató kollégákat egyetemi tanulmányaik során, a végzett kollégákat pedig mindennapjaikban. De vannak olyan tárgyi eszközök is, amelyek összekötnek bennünket. Amikor az épület felújítására került sor, nagy odafigyeléssel viseltettem a földszintről az első emeletre vezető korlátra. Minden csütörtökön egy órakor, amikor körbejártam a kooperációs egyeztetés előtt, féltő, óvó gondolatom tekergett a korlát mellett. A korlátot nem újítottuk fel, csak gyönyörűen kifényesítettük, mert ez a korlát az, ami szegedi joghallgatók, politológus, nemzetközi tanulmányok, SZMSZI (személyügyi, munkaügyi, szociális igazgatási) szakos hallgatók ezreit köti össze. Van, amikor bele kell kapaszkodni, hogy tudjuk vinni a terhet, mert a szegedi jogi karon nem adjuk könnyen a diplomát, figyelünk arra, hogy milyen minőségű tudást adunk át. Ezért van az, hogy a szegedi diplomának országos értéke van – hangsúlyozta Prof. Dr. Görög Márta.

ajtk_karriernap4_gorogmarta


A szegedi jogi karon nemcsak az a cél, hogy a hallgatók elsajátítsák a szükséges tudást, hanem abban is támogatják őket, hogy kialakuljon bennük egy pályaív, jövőkép. A kar szándéka az, hogy ezt a jövőképet már egyetemista éveik alatt megtalálják. Az első pár év után már orientálódhatnak abba az irányba, ami érdekli őket. A kar feladata pedig az, hogy különböző szolgáltatásokkal, aktivitásokkal támogassa a hallgatókat. Ezért működtetik az országban egyedülálló módon a most 20 éves Szakmai Gyakornoki Programot.

A mesterséges intelligencia nem helyettesíti a tudást

Dr. Szecskay András, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese, az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsának magyar delegációvezetője az akkori JATE Állam- és Jogtudományi Karán végzett 1973 tavaszán. – Fél évszázad után megilletődötten jövök vissza, és megtisztelő, hogy a mai karriernap az én köszöntésemmel kezdődik. Ötvenkét év ügyvédi praxis hosszú idő, de az ember nem felejti el az alma materét, ide mindig szívesen jövök. Manapság elég sokan beszélnek úgy a jogászi hivatásról, hogy leáldozóban van, mert a mesterséges intelligencia átveszi az ember helyét, semmi szükség nem lesz a jogászokra. Ez nem így van. Mesterséges intelligencia nem létezik emberi, természetes intelligencia nélkül. Ezt csak végzett, tanult, tapasztalt emberek tudják fejleszteni. A mesterséges intelligenciát kezeljük úgy, mint ahogy elődeink kezelték az újabb és újabb kommunikációs eszközöket – figyelmeztette a fiatalokat Dr. Szecskay András.

ajtk_karriernap2szecskay

Bármelyik pályát is választják – bírói, ügyészi, közjegyzői, ügyvédi, közigazgatási – mindegyikben sok a fantázia. Szecskay visszaemlékezett, Budapesten kezdte az ügyvédi pályáját, 19 évig a 16. számú Ügyvédi Munkaközösségnek nevezett irodában dolgozott, hárman osztoztak időbeli beosztással egy hat négyzetméteres irodán. A rendszerváltozás után részt vett egy kanadai továbbképzésen, majd 1992-ben egy jelölt kollégájával és egy francia ügyvéddel egy párizsi iroda magyarországi irodájaként kezdték. Az elmúlt 30 év során organikus növekedéssel negyven ügyvédet foglalkoztató irodává nőttek – a negyvenből heten a szegedi jogi karon végeztek. Mint elmondta, hat négyzetméteres ügyvédi irodából, a teljes ismeretlenségből is el lehet jutni ide, csak akarat, ambíció, szorgalom és alázat kell hozzá.


Dr. Szecskay András visszatérve a mesterséges intelligencia térhódítására, mint napjaink egyik legnagyobb kihívására elmondta, ő maga 70 éven túli fejjel is ismerkedik vele, használja. Egy dolgot azonban soha nem szabad elfelejteni: az MI csak eszköz, amit használni kell a cél, a megoldás megtalálása érdekében. Ellenőrizni kell azt, amit a programtól válaszként kapunk, mert enélkül kiadni a kezünkből a munkát „életveszély”. Aki megtanulja a jogot, a jogirodalmat, a jogeseteket, az tudja jól ellenőrizni, hogy az a munka, amit az MI pár perc alatt kiad, szinkronban van-e azzal a tudással, amit évek tanulása és gyakorlata alatt sajátítottunk el.

ajtk_karriernap3kozonseg


– 1973-ban Szecskay ügyvéd úr itthagyott bennünket egy sikeres diplomával a zsebében, viszont ugyanezen év őszén a friss irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László megkezdte jogi tanulmányait ennek az épületnek a falai között. Azt gondolom, hogy a szegedi egyetemi családhoz tartozni mindenkinek érték. A mi dolgunk pedig az, hogy minél szélesebb körű tudással ruházzuk fel önöket, olyan skillekkel, amelyek a munkaerőpiaci elhelyezkedésüket támogatják. Ennek a mai napnak is ez az egyik célja – hangsúlyozta Prof. Dr. Görög Márta, az SZTE ÁJTK dékánja.

20 éves a Szakmai Gyakornoki Program

2005-ben egy sikeres pályázat eredményeként elindult a gyakornoki program, majd 2006-ban létrehozták az ÁJTK Karrier Irodát, amely egyedülálló mind helyi, mind országos szinten. Célja: induljon diskurzus a munkaerőpiaci szereplők és a hallgatók között. A dékán előadásában elmondta, mindenkinek javasolja a gyakornoki programban való részvétel lehetőségét. Ma már szélesebb a választék, mint a kezdetekben: van hathetes szakmai gyakorlat, alumni mentorprogram és 3 hónapos szakmai gyakornoki program, amit támogat, kiegészít a Kormányhivatal által elindított Klauzál Program. Csak az nem jön rá az egyetemi tanulmányai alatt, hogy mi akar lenni, aki nem tesz érte, és nem vesz részt partnertalálkozókon, karriernapokon vagy az említett programokon – vélekedett az SZTE ÁJTK vezetője. A gyakornoki programot az elmúlt két évtizedben közel 700 hallgató teljesítette, jelenleg 49 szakmai partnerrel áll fenn aktív együttműködés.


Prof. Dr. Görög Márta bejelentette: 20 év után új nevet vesz fel a Szakmai Gyakornoki Program, ezzel is kifejezve, hogy tisztelik a hagyományokat és elődeiket. – Kuncz Ödön Szakmai Gyakornoki Program lesz a neve, tekintettel arra, hogy Kuncz Ödön Kolozsvárt követően a szegedi jogi karon végzett egyetemi tanári tevékenységet, és az ő munkája szervesen illeszkedik ahhoz a célkitűzéshez, amelyet a partnereink területei megjelenítenek – indokolta a névválasztást.

EU-s karrierlehetőségek

A Karriernap folytatásaként Kecskés Viktor, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának Parlamenti Államtitkársága EU Politikai Kommunikációért, Személyzetpolitikáért és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Főosztályának főosztályvezetője tartott előadást az EU-s munkavállalási lehetőségekről. Elmondta, ő maga is a szegedi jogi karon végzett, és mindig örömmel tér vissza alma materébe. Nemzetközi tanulmányok szakos volt, ezért megnyugtatta a jelenlegi, nem jogász szakosokat is, hogy a közigazgatásban mindig szükség van ezekre a szakmákra.

ajtk_karriernap5_kecskes

– Nagyon fontosnak tartjuk a minisztériumban, hogy foglalkozzunk a hallgatókkal. Nemcsak az uniós szakpolitikákat mondjuk el az érdeklődőknek, hanem beszélünk a karrierlehetőségekről is, melyek nem mindig ismertek a hallgatók számára. 2021-ben egy olyan programot találtunk ki, amivel közelebb hozzuk a közigazgatást és az európai uniós ügyeket a hallgatókhoz. Megmutatjuk, hogyan működik az uniós koordináció, találkozókat szervezünk nálunk, a Külügyminisztériumban, az Országházban, és így a gyakorlatba bevezetve a fiatal kollégákat, mutatunk nekik egy olyan komplementer programot, ami az elméleti tudásukat kiegészíti. Nem csak Budapestre invitáljuk az egyetemistákat, Brüsszelbe is elvisszük őket. Nagyon fontos, hogy élesben is láthassák, hogyan működik az uniós döntéshozatal – mondta Kecskés Viktor.

Emlékérmeket adtak át a jogi kar partnerintézményeinek

Jogi Kari Emlékérmet adtak azoknak az intézményeknek, amelyek kiemelkedő módon járulnak hozzá a hallgatók szakmai fejlődéséhez. Ez az elismerés a kar és partnerei közötti értékes, gyümölcsöző együttműködés szimbóluma. Jogi kari emlékéremben részesült: a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Szecskay Ügyvédi Iroda, a Szegedi Közjegyzői Kamara, a Szegedi Törvényszék és a Szegedi Ügyvédi Kamara. Az emlékérmek átadása után két kerekasztal-beszélgetést hallgathattak meg az érdeklődők: az egyiken a jogászi hivatásrendek vezetői osztották meg a hivatásukkal kapcsolatos tapasztalataikat, a másikon az újabb jogászi generáció egyes képviselői meséltek pályájukról, szemléletükről, tapasztalataikról.

ajtk_karriernap8_emlekerem


Kapcsolatteremtés, workshop, önéletrajz-fotózás

Az ünnepség végeztével kezdődött a Karriernap második része, ahol a hivatásrendek széles palettáját képviselő partnerek standos formában kaptak lehetőséget a bemutatkozásra és teremthettek kapcsolatot a kar hallgatóival. Kiállítóként vett részt a rendezvényen az Alföldi Agrárszakképzési Centrum, a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Dr. Kodácz Kinga egyéni ügyvéd, a Dr. Tanács Ügyvédi Iroda, a Gazdasági Versenyhivatal, az Oppenheim Ügyvédi Iroda, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Szecskay Ügyvédi Iroda, a Szegedi Törvényszék, az SZTE Alma Mater, a Tabi Ügyvédi Iroda és a TK és Társai Ügyvédi Iroda.

ajtk_karriernap6_kerekasztal


Mindeközben az előzetesen regisztrált hallgatókat karrierfejlesztő programok – egyéni coaching, karrier workshop és professzionális önéletrajz-fotózás – várták, amelyek gyakorlati segítséget nyújtottak a jövőbeni pályakezdéshez.


Vida-Szűcs Imre
Fotó: Kiss Ferenc Mátyás



Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek