Bezár

SZTEhírek

Bolygo_bogozo

„Az empátia az egyetlen, ami az megmentheti emberiséget” – Vészits Andrea a Bolygó bogozón

„Az empátia az egyetlen, ami az megmentheti emberiséget” – Vészits Andrea a Bolygó bogozón

2025. március 04.
4 perc

Bolygó bogozó címmel idén is elkezdődött az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék, valamint a Bakonyi Géza Alapítvány 2022 óta minden évben megrendezett gyerekirodalmi programsorozata. Az első eseményen Vészits Andrea mutatta be Agáta és a jegenyenyár című gyerekkönyvét. Katona Alexandra, a Debreceni Egyetem doktorandusza, a Szegedi Tudományegyetem egykori hallgatója kérdezte.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az idei Bolygó bogozó első vendége Vészits Andrea író és dramaturg volt, Móra Ferenc dédunokája; a beszélgetés középpontjában legújabb gyerekkönyve, az Agáta és a jegenyenyár állt. A történet főszereplője egy Tourette-szindrómás kislány, Agáta, aki káromkodások helyett növényneveket sorol a rohamaikor. – Meg kell mutatni a gyerekeknek, hogy a természetnek gyógyító ereje van – mondta erről az írónő, aki az erdő szélén él; Katona Alexandra pedig hozzátette, a könyvben nemcsak a természet, a mesék is gyógyítanak.

Veszits_Andrea

Vészits Andrea a Bolygó bogozón. Fotó: Gyovai Dóra

Agáta történetéből Vészits Andrea először filmet szeretett volna csinálni, mert izgalmasnak tartotta volna például a szomszédasszony megjelenítését, akit a kislány boszorkánynak, egy felnőtt pedig alkoholistának lát. Az írőnő elmondta, a gyerekirodalomhoz hasonlóan a gyerekfilm is lenézett műfaj, pedig lehet olyan minőségi alkotásokat létrehozni, amelyeket gyerek és felnőtt egyaránt szívesen néz és olvas. Példaként hozta fel Erich Kästnert, akinek többek között a Két Lotti című gyerekregényét ugyanúgy szereti most, mint nyolcévesen. A Két Lotti olyan, akkoriban tabunak számító problémákat is tematizál, mint a válás; ezt a gyerekek ugyanúgy értik, mint a felnőttek.

– Szerintem a legnagyobb hiba lenézni az olvasót, akár a gyerekeket és az ifjúságot – fejezte ki az írónő, és elmondta, neki minden olyan mozzanat belefér egy gyerekregénybe, amely nem azt bizonyítja, hogy a rossz legyőzhetetlen. Vészits szerint szükség lenne olyan gyerekfilmekre, amelyek a mai világot mutatják, hogy érezhessék a gyerekek, az ő életük is megfilmesítésre érdemes. Az 1960-as években sok ilyen volt, például a Keménykalap és krumpliorr vagy a Szeleburdi család.

Ahogy Vészits Andrea, úgy dédapja, Móra Ferenc műveiben és életében is fontos szerepe volt a természetnek; a Móra Ferenc múzeum állandó kiállításának tematikája is ezt tükrözi. A kiállítás kurátora éppen Vészits Andrea volt, aki elmondta, a koncepció a mához szól: „A dédapám már az 1900-as évek elején zöld, klímavédő és klímaaktivista volt, amikor ezeket a szavakat még nem is ismerték”, mondta, majd hozzátette, ez az ügy mára jóval sürgetőbbé vált.

A beszélgetés során az írónő kihangsúlyozta az érzékenyítés és az empátia korai kifejlesztésének fontosságát, gyerekeknek írt könyvében épp ezért mutat be olyan szereplőt, akinek van valamilyen hátránya. „Szerintem az empátia az egyetlen, ami az emberiséget megmentheti, ezért nagyon fontos lenne már gyermekkortól fejleszteni. Mert ha empatikus vagy, akkor nem tudod lecsapni a bogarat, nem téped ki a fát, és nem akarod az embertársadat megfojtani, megszégyeníteni, bántani – hangsúlyozta az írónő.

Közönségkérdésre azt is megmagyarázta, miért épp a Tourette-szindrómát választotta a szereplőjéhez: – A Tourette nagyon jól körülhatárolható állapot, és nem olyan, amelynek boncolgatásával a gyerek lelkében vájkálok.

A regénybeli szülők elhanyagolják Agátát: a beszélgetés moderátora felhívta az írónő figyelmét a különböző platformokon ezzel kapcsolatosan megjelent észrevételekre. Vészits Andrea meglátása, hogy sok szülő nem tud megbirkózni a feladatával, de Agáta szülei nem a legrosszabbak. – Azért fontos, hogy a regényben jelen van a szeretetkapcsolat, mert ez segíti a főszereplőt egészségesebben felnőni, és emiatt tud segíteni több karakternek is. A regény tehát nem azt tanítja, hogy ítéld el a szüleidet; Agáta sem ítéli el őket, csak nehéz neki a családon belüli szereposztás.

Katona Alexandra kérdésére a gyerekkönyvíró elmondta, ugyanúgy szeret csapatban dolgozni (ahogyan az Időfutár sorozatban is tette), mint egyedül: olyankor gyakran kimegy az erdőbe gondolkodni a saját témáján. Az Időfutárt azért szerette, mert mindenki egómentesen, vetélkedés nélkül ötletelt, és végül mindig a legjobb ötlet valósult meg.

Veszits_Andrea_es_Katona_Alexandra

Vészits Andrea és Katona Alexandra. Fotó: Gyovai Dóra

Vészits Andrea beszélt dédapja szerelmével kapcsolatos regénytervéről is. Ehhez valós kiindulóanyaga van, Kalmár Ilona ugyanis 1963-ban elkezdte füzetbe másolni Móra Ferenc szerelmes leveleit. Ebből az alaptörténetből kiindulva írna Vészits Andrea irodalmi krimit, és ezzel a kivételes nőnek, Kalmár Ilonának is emléket szeretne állítani; őt nyomozóvá tenné meg a történetben.

A beszélgetés során felmerült, hogyan is kell gyerekeknek szóló könyvet írni; vissza kell-e idéznie az írónak a saját gyerekkorát?
– Nekem nem okoz gondot, hogy tízévesnek érezzem magamat, inkább azon kell gondolkoznom, hogy már hány éves vagyok – fejtette meg Vészits Andrea a kérdést, hogy miért mozog ennyire otthonosan gyerekregényeinek közegében.

A könyvet az írónő felkérésére Bölecz Lilla illusztrálta. Noha a grafikus korábban nemigen vállalt mesekönyv-illusztrálást, a közös munka annyira gyümölcsöző volt, Lilla olyan jól tudott kapcsolódni a történethez, hogy további együttműködés várható közöttük.

Balog Helga
Fotó: Gyovai Dóra, Informatikus könyvtáros BA II.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek